Amikor még Magyarországon nagy telek voltak stabilan -10 fok alatt és befagytak a folyó- és állóvizek, akkor télen simán engedték és át lehetett a Dunán sétálni a másik oldalra közlekedési célból?
#3 "A Duna régebben sem fagyott be"
Dédnagyszüleim nem éppen ezt mesélték többször is. A víz 0°C-on fagy, ha huzamosabb ideig van -10-15°C akkor több hét alatt befagyhat, egybe állhat.
A nagyobb folyókon, folyamokon inkább jégzajlás szokott előfordulni, de a középkori úgynevezett "kis jégkorszakban" akár teljesen be is fagyott a Duna, olyannyira, hogy a Tatárjárás idején a Dunántúlra is át tudtak kelni a támadók télen.
Most jelen pillanatban egy melegedő időszakban vagyunk, mi lenne a kérdés erősen, a befagyás leginkább csak az állóvizeknél, kisebb lassú folyású ér, csatornaszerű folyóknál fordul elő.
Amúgy a kérdésre válaszolva szerintem nem engednék legfeljebb gyalogosan, járművel semmiképp sem, volt belőle elég súlyos tömegszerencsétlenség már, emlékeim szerint volt egy újsághír róla valamikor az 1980-as években, hogy egy lakodalmas menet autókkal akart átkelni a befagyott Balatonon. De nem olyan régi példának ott a két Hummeles idióta esete is a közelmúltból.
A folyóvíz jege meg ugye az állóvízéhez képest sokkal nehezebben áll be, fagy biztonságosra, szóval kizártnak tartom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!