Holnap kapom meg a jogsim, de úgy érzem nem mernék egyedül autóba szállni. Ki, hogyan küzdötte le a félelmét?
#11 Nagyon könnyen. Exem úgy kapott jogosítványt, hogy életében nem ment 60-nál gyorsabban, 70-es táblánál is 40-nel. Nekem annó oktatóm főútvonalon mondta, hogy nem 45-tel megyünk, hanem haladunk, a T betű nem arra van, hogy feltartsuk a forgalmat.
Aztán persze amikor friss jogsival az apja melléült, besértődött a legapróbb jó szándékú kritikán is, azóta sem vezet. Ne is vezessen az ilyen szerintem.
Kedves 11!
Kérlek olvasd el újra a kérdést és értelmezd. Nem azt írtam, hogy vezetni nem merek, hanem, hogy EGYEDÜL nem merek még volán mögé ülni. A kettő között hatalmas a különbség. Szerintem minden kezdő sofőrnek fontos, hogy eleinte ott legyen vele valaki.
ÉN a jogsim után sokáig nagyon balfék sofőr voltam. Ritkán mentem a megszokott útvonaltól eltérően, és ha valahol elkeveredtem, vagy valami közbejött az úton, akkor pánikolni kezdtem. Aztán felvettek egy munkahelyre, ahol elvárás volt a jogosítvány, de főnént irodai munka volt, ezért úgy gondoltam, hogy nem kell autózni sokat. Aztán kiderült, hogy bizony messzi helyekre kell néha kimennem ügyet intézni. Jött a főnök, és mondta, hogy le kell mennem egy jó messzi városba, ott a céges kocsi, induljak. Be voltam tojva, de kb egy év alatt megtanultam nem félni, és azóta egész jó sofőr vagyok. Csak rutin és odafigyelés. néha hajlamos túlgondolni az ember a dolgokat, közben pedig tök egyszerű minden. Például, amikor először kerültem rendőr irányította kereszteződésbe, azt hittem kiszállok, és hazakullogok. Ahogy egyre közelebb kerültem a rendőrhöz, egyre jobban remegtem, aztán int, hogy menjek, és át is jutottam. Baromira túlaggódtam a dolgokat, miközben semmi katasztrofális nincs benne. Néha a többi autós okoz idegeskedést, de aki dudál, nyomul, azzal nem kel foglalkozni, neki megvannak a személyes bajai.
Röviden, ne aggódj, ne gondold túl a dolgokat, csak menj odafigyelően, és bele fogsz jönni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!