Nagyon balfék voltam?
Nem voltál balfék, ma is tanultál valamit. Jó pap holtig tanul.
Ez az ékes példája annak, hogy a KRESZ (feltéve hogy betartja mindenki, ami nyilván nem igaz) azért létezik, hogy a közlekedés a lehető legzökkenőmentesebben haladjon. Amint ezt felrúgja valaki, az már problémákhoz vezet. Ebből a szempontból pedig totálisan tök mindegy, hogy a szabályok felrúgása az parasztságból történik (pl. elsőbbség meg nem adása), vagy pedig "jófejségből" (pl. elsőbbségről való lemondás). A végeredmény ugyanaz, ugyanazokhoz a problémákhoz vezet, mindkettő egyformán rossz.
Nyilván amelyik kielőzött, az is egy gyökér, de a lavinát te indítottad el. Ilyet nem szabad csinálni.
Én csak akkor szoktam elsőbbségről lemondani, ha például itt a városban zebrán át akarnak menni, emiatt amúgy is meg kell állnom, jobbkéz felől pedig kanyarodnának ki balra (a zebra előtt). Ilyenkor úgy lassítok, hogy még a kereszteződés előtt megálljak és akkor nem csak a gyalogost engedem át, de ha már úgyis meg kellett állnom, akkor kiengedem az autóst is. Egyéb esetben nem szabad ilyet. Ha elsőbbséged van, menj, ha nincs, akkor ne, ilyen egyszerű. Minden más csak félreértésekhez és problémákhoz vezet.
Rendes próbáltál lenni, semmi baj, de ha megakarnak előzni, akkor ne állj meg, mert, - ahogy az első írta - csak lerúgod a ritmust. Aki előz, az előzzön úgy, hogy be is tudja fejezni rendesen, ha ő okoz balesetet ezzel, akkor ő a hibás.
Szokták mondani angolul, hogy "Ne tégy nekem szívességet, légy kiszámítható".
Én akkor engedek el valaki, ha az ki akar jönni, és mögöttem nagy kocsisor van, és nem látom lehetőségét annak, hogy később ki tud menni (pl hosszú út, lámpa nélkül stb).
Ne nyúzd magad ezzel, idővel beleszoksz a forgalomba. Inkább odafigyelő legyél, mint nyomulós.
Na várj mert ez semmi. Elmesélem az én sztorim:
Szintén főútvonalon haladok, egy autós jobbról az út széléről ki szeretett volna fordulni balra. Mivel nagy volt alapból a forgalom így kiengedtem azonban amikor elkezdett megindulni kifelé és már a bal oldali sávban volt akkor egy kamion mögülem elkezdett nagy sebességgel előzni és az volt a szerencse, hogy a kamionon jó volt a fék mert amúgy frontálisan belecsapódik oldalról és lehet túl sem éli.
Nekem ez az eset kellett ahhoz, hogy többet soha senkit ne engedjek ki jófejségből.
Nyilván kivétel az a zebrás szitu amit az egyes is mond.
#7 Megértem a nézőpontod, de szerintem ezen eset miatt nem kell abbahagyni az udvariasságot.
Nem tudhatod, hogy mi történt volna, ha nem állsz meg.
Egyébként nem akarom okolni a jobbról kimenő autóst, de neki is körül kell nézni, akkor is, ha elengedik, azt meg nem hiszem, hogy egy kamiont nem vett észre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!