Ilyen hogy történhet meg ?
150-el száguldozás városban a rendőrségi székház közelében?? Abszurd. A magyaros Fast and Furious egy újabb felesleges tragédiával a végén.
Kérdező, téged mi tart vissza a székháztól? Nyilván ha ezt a kérdést fel kellett tenned, Te nem vagy olyan beállítottságú hogy sportmotor vegyél, vagy erős autót, ezeknek pedig illik kihasználni a tartalékait néha, az hogy ki hol teszi, a saját felelősségén múlik, én sem örülnék ha motorosként, épp az autómba csapódik egy motoros mert nem tudott idejében lefékezni, kikerülni engem, így csinál nekem egy nagy adag gondot.
Én is gyorsan vezettem mindent gyerekkorom óta, de előrelátóan kell haladni.
Ez az eset is olyan hogy gyors erős jármű, béna lassú reakciójú sofőrrel párosítva, aki elhitte hogy tud vezetni.
#5 "béna lassú reakciójú sofőrrel párosítva, aki elhitte hogy tud vezetni."
Pont mint te, csak téged még nem ért utol a baj. Csak idők kérdése. Légy oly kedves és majd eljön az ideje, akkor valami elhagyatott úton, az éj leple alatt kend magad fel a villanykaróra, hogy senkit ne zavarj vele. Köszi!
#6
Üljél fel egy 203 lóerős motorra, vagyis rutin nélkül inkább csak mögém utasként, és rájössz hogy nem a jelenen kívül is van más dimenzió! Írod itt a magadét, tapasztalat nélkül...
#7 Te most mégis mit akarsz bizonyítani ezzel a szánalmas fellengző dumával? Ilyen mondatokkal csak engem igazolsz. Ilyet pontosan azok írnak, akik sokkal többet gondolnak magukról, mint amennyit érnek. Te itt már jóformán emberfeletti képességekkel ruházod fel magad, tudod, mint azok, akik aztán belebaszódnak a szalagkorlátba és embert ölnek. Őszintén nem érzed kínosnak, amikor ilyen ratyi szöveget írsz?
Két opciót látok, az egyik az az, hogy azt sem tudod miről beszélsz, mert 14 éves vagy és a legnagyobb tapasztalatod a sebességről az, hogy kaptál aputól a régi 24-es helyett egy 26-os biciklit, amivel csak úgy szeled az utakat... A másik opció, hogy te tényleg ennyire sokat gondolsz magadról, úgy mint az összes többi idióta 18 éves akinek a segge alá tolt apu egy motort/autót és mint az összes ilyennél, nálad is csak idők kérdése míg te is embert ölsz és mint már utaltam rá, ha (amikor) ez megtörténik, remélem te leszel az egyetlen áldozat.
Igen, a másik opció érvényes rám, sokat gondolok magamról, mivel 15 évesen már motoroztam, előfordult hogy ittunk sört is, ettől függetlenül mai napig élek, mert tudom mi a határ.
Közel 4 milliós motorral, nem törekszem arra hogy másnak, másban kárt tegyek, a motorosok világa elég zárt, és csak az érti meg aki maga is két keréken gurul.
5, 7, 9
Volt már dolgom nem egyszer nagy teljesítményű autóval és a motorosok “zárt világában” is otthon vagyok. Ezért biztosan tudom, hogy te pont az a tipikus hülyegyerek vagy, akit ebben a közösségben, ezzel a pökhendi, arcoskodó szöveggel nem látnak szívesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!