Szerintetek vissza kellett volna szivatnom a BMW-st vagy csak túlreagálom?
Ma reggel munkába menet a következő a szituáció: Lámpás útkereszteződés, én balra nagyívben fordulnék autóval, a piros lámpa előtt állok, én vagyok az első. Az út bal oldalán egy fekete BMW tolat ki a garázsából, át a szembejövő sávon be az én sávamba. Mögöttem szeretett volna megállni, de nem volt elég hely, így csak féloldalasan tudott megállni, elzárva az utat a tőlem jobbra lévő sávtól. Én felismerve a helyzetet előrébb álltam, túl a fehér vonalon, hogy ő beférjen mögém az én sávamba, amit intéssel megköszönt. Mivel előrébb hajtottam így nem teljesen láttam hogy mikor vált zöldre a lámpám, pár másodpercel később vettem észre a zöldet, de mire elindultam volna, már dudál rám ezerrel, hogy miért nem megyek. Utána aggresszív módon kielőz úgy, hogy előttem még egy busz is volt.
Felment bennem a pumpa, utólag gondolkodva 1-2 percre meg kellett volna állnom, hogy ne tudjon sehova rohanni, és elküldeni a pitsába, de akkor épp úgy voltam vele, hogy hagyom. Most viszont eszem magam egy kicsit.
Ti mit tettetek volna a helyemben? Leszivatjátok valahogy, vagy elengeditek? Tényleg 1-2 autós akkora praszt.
Lehet 4-es, abszolút lehet, ezért sem akartam leállni…
Igazatok van, semmi értelme nem lett volna
Furcsa, hogy meg is köszönte, az ilyenek nem szokták.
Nálam a helyzet a következő lett volna, beengedem, meg se köszöni, majd még összevissza dudál.
(csak én képes lennék utánamenni, és erkölcsi hitoktatást tartani 1 órán keresztül...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!