Tényleg problémás ez a kereszteződés?
Az alábbi videóról van szó.
https://www.youtube.com/watch?v=uTBr_2ViV8k
Baráti körökben megvitattuk és arra jutottunk, hogy a balesetet az okozhatta, hogy a kerékpáros végig holttérben haladt és egy felfestés sem ártana az úttestre, mert autóval nem számít arra az ember, hogy pont a járdáról gurul be elé valaki. A macisajtot látva én is csak a keresztező úttestnél figyeltem volna az elsőbbségadási kötelességet, nem pedig a járdánál, mert semmi nem utal rá, hogy ott kerékpáros forgalom van.
Nem járdáról gurult be elé, hanem bicikliúton jött.
A macisajt alatt ott a kiegészítő tábla is a kerékpáros forgalom elsőbbségére. Ha ilyet látsz, számítanod kell arra, hogy jöhet bringás.
Igazad van, ott a kiegészítő tábla, így számítania kellett rá.
De nézzük meg ebből a szögből ezt az útszakaszt:
Mindenképpen indokoltnak látom a felfestést még így is, mert túl nagy szöget zár be a kerékpárút. Az autónak az aszfalton látható javítási csíknál kellene megállnia, hogy ne lógjon bele a bal oldala a kerékpárútba, míg a jobb oldala ekkor még legalább fél autónyira van a kerékpárút szélétől. Erre minimum fel kell hívni a figyelmet egy felfestéssel, mert valószínűleg itt is ezt nézte be a személyautós (amellett, hogy a kerékpáros végig takarásban lehetett kanyarodás közben).
Egy jó példa arra, miért nem kellene erőltetni a szeparált bringainfrákat...
A kárbejelentőre vonatkozóan pedig gondolom azért ment tovább, mert nem keletkezett kár a kerékpárban...
A legnagyobb probléma itt az volt, hogy az autós nem nézte, hogy a gépjárműforgalmú úton túl egy másikat is keresztez és az előtt már ki van téve a nyalóka. Neki kéne figyelni, hogy most akkor hol az a tábla vagy nincs, ha nincs tábla akkor azt, hogy a bringásnak van nyalóka vagy nincs. Mert ha a kerékpárosnak nincs akkor biza nem neki van elsőbbsége a bringással szemben.
Másik hiba amit elkövetett, hogy az elsőbbségadás táblája alatt ott a kiegészítő ami konkrétan vastag vonallal kiemeli, hogy a kerékpáros út a kedvezményezett. Tehát a kereszteződés nem problémás mert megfelelően jelezve van a forgalmi helyzet, konkrétan ő tett rá magasról, hogy nem az övé az elsőbbség.
Másik nem ritka megoldás, hogy a félreértések elkerülése végett olyan a bringás út vonalvezetése ilyen esetben, hogy előtte és a gépjárműforgalmú útra betorkollás előtt is ki legyen téve az elsőbbségadás kötelező tábla, hiszen ez így már elvileg kettős keresztezés, nálunk például van a bringás út előtt és utána, a főútra felhajtás előtt is megismételt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!