Ma voltam gumisnál. Csak nekem furcsa hogy úgy húzták meg a csavarokat hogy a kocsi még fel volt emelve ráadásul kézzel?
Azért nem lőnek ezzel nyulat.
Én tizenéve magamnak cserélgetem a kereket otthon, én is keresztkulccsal szoktam meghúzni és soha nem lazult még le.
Ellenben volt amikor szervizben úgy rátépték a légkulccsal, hogy azt itthon csak egy méteres vascső segítségével tudtam kinyitni. Ha valahol defektet kapok és emiatt nem tudok kereket cserélni az út szélén, az elég bosszantó lett volna.
Mindettől függetlenül egy profi szerviztől, nem kevés pénzért elvárnám, hogy ne csak "érzésből" húzzák meg a kerékcsavarokat.
Mindegy, hogy sebességben van, vagy nincs. Illetve nem, de nincs akkora jelentősége.
És én is magamnak otthon, illetve a gumis is ahova nagy ritkán járok még, úgy csinálja, hogy ráhúz elég erősen még a levegőben a csavarokra kézzel vagy pisztollyal. Nem engedjük le laza csavarokkal az autót a földre, ez nagyon fontos. És majd utána húz még rá nyomatékkulccsal (otthon sosem használtam nyomatékkulcsot, mert nincs is, aztán mégis egyben vagyok még, érdekes).
Jártam már úgy, hogy műhelyben ráverették a csavart a felnire, aztán mikor kaptam egy defektet, nem tudtam lehajtani a csavart. A keresztkulcs hamarabb elhajlott (ezt teljesen komolyan írom), mint ahogyan a csavar engedett volna. Aztán fújkálni kellett csavarlazítóval, meg nagykalapáccsal ütögetni a csavarfejet, mire lejött.
Nem járok gumishoz vagy 3. éve. Vettem egy garnitúra nyári gumit felnivel, meg egy garnitúra téli gumit felnivel, aztán magamnak cserélgetem otthon. Valószínűleg ez sem a legjobb megoldás, mert nyomatékkulcsom nincs, randomra szoktam meghúzni. Bemegyek vele a munkahelyig, aztán utánahúzok, ha valamelyik engedett volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!