Miért csinálta ezt a villamos vezető? Ez rassziszmus?

Ma felszálltam a villamosra ekkor beleszólt a vilamos vezető a mikorfonba:

„Szálljon le [..] majd meg fogja látni, mit szólnak az utasok, ha maga miatt nem indulok el!”. A magam részéről ekkor még meg voltam győződve, hogy sajnálatosan hajléktalan, ápolatlan vagy részeg utast, tehát a többi utast alapvetően és joggal zavaró „ügyfelet” próbál eltávolítani. Indulási időhöz közeledve azonban a – mint később számomra kiderült – nem épp vékony testalkatú, kissé már idősödő villamos vezető elhelyezkedett a vezetőállásban, majd ekként szólt a mikrofonba: „Az ajtós fiatalembert felszólítom, hogy hagyja el a szerelvényt!”. Eztán,

nem több mint 10 másodperces „várokozás” után pedig, így folytatta: „Mivel láthatóan

semmilyen reakció nem történik, törlöm az indulást (Sic!)” – s ezzel, ahogy jött, le is szállt a szerelvényről.

Én már ekkor hangoztattam, többi utastársammal mély egyetértésben, hogy legjobb

tudomásom szerint a villamos vezetőjének (általában jármővezetőiknek) vezetnie kellene a

járatot és nem ellenőri szerepben kellene tetszelegnie. Vagy nem csak egyes esetekben, ha már…

Mint kiderült – ekkor még csak utastársaim elmondására alapozhattam, a később

részletezett történések során azonban már én is láttam – egy normál, díszüveges (tehát nem tele-üveges) keskenyebb forma és nem is tokozott szobaajtó volt, becsomagolt állapotában, a 20 év körüli férfi utas által is használt széksorhoz gondosan odatámasztva és megtartva. Azt azonban akkor még szintén nem láthattam, amit a villamos vezetőnek viszont kezdettől látnia és átéreznie kellett volna, hogy a fiatalemberhez tartozott legalább egy, karon ülő gyermek, s egy fiatalasszonyka is! Ez a rendkívül empatikus villamos vezető ezután 2-3 perc múlva, bármiféle kommentár nélkül, felszállt és elhelyezkedett a vezetőállásban, annak rendje és módja szerint elindult. Mint hangosan vélekedtem, az illetékes (központi) diszpécser, feletteseként, nyilván megtagadta (visszautasította) az indítás önhatalmú törlését és, helyesen, indításra

kötelezte. Ám Budafok forgalmi telephez közeledve villamosunk vezetője, sokak számára érthetetlenül, megítélésem szerint is vitatható „szakkifejezéssel”, de semmiképp sem udvariasan és nem közérthetően, ekképp szólt az utas-tájékoztató rendszerbe: „Budafok kocsiszín, a bal oldali ajtósort (Sic!) fogom kinyitni!”.

Ezek után forgalmi telep előterében, nyílt pályán leállította a szerelvényt, majd az összes

baloldali ajtót (1. és 2. kocsin egyaránt) kinyitotta, és hosszú percekre magára is

hagyta a szerelvényt, annak összes utasával egyetemben – feszültség alatt,

menetkészen.

Mint kiderült, forgalmi telepen tartózkodó két (szerencsétlen) kollégáját indult megkeresni,

„intézkedés foganatosítása végett”.

A villamos a következő mintegy 20 percben tehát a nyílt pályán, feszültség alatt

(menetkészen), megfigyeléseim szerint még csak nem is kulcsra zárt vezetőállással, de

mindenképp nyitott ajtókkal állt.

Az első kocsi közepesen volt tele (40-50 fő), míg a hátsó kocsiból sorban jöttek át az

emberek, mert alkalmazottaik esetleges fenyegető fellépésétől láthatóan tartottak. Még

szerencse, hogy fizikai inzultus nem történt a villamos vezezo részéről, mert akkor most ORFK-nak és

BRFK-nak is el kellene küldjem jelen levelem.

Közben a szembejövő forgalom „zavartalanul” haladt, a mögöttünk lévő (torlódó) forgalomról

pedig csak annyit, hogy Gellért-téren történő, jóval későbbi leszállásom után zsinórban

jöttek a következő járatok.

Forgalmi telepről kényszerően odabandukolt – elnézést, de láthatóan sem nem túl képzett,

sem nem túl talpraesett, főként nem megfizetett, ámbátor általam mindenképp szánt vagy

szánandó! – dolgozók a végén már a rendőrség kihívásával fenyegetőztek. Ekkor

másztam le második alkalommal a nyílt pályán a szerelvényről és mentem hátra, hogy

felszólítsam jármővezetőt: a munkáját végezze, és ne éljen vissza

közfeladatot ellátó személyként – amúgy nem is létező – „hatalmával”, azaz a

közszolgáltatással.

Villamosvezető alkalmazott ugyanis még csak fel sem szállt a 2-es kocsira, az ajtó mellett

állt, és forgalmi telepen dolgozó kollégái részére előadott „fenyegetőzésemre”, hogy jövő

héttől nem fog dolgozni, annyit sem szólt, hogy „Ne neki mondja, én vagyok a

villamosvezető!”, csak állt, láthatóan élvezve a helyzetet.

Talán csak akkor kezdte felfogni addigi ténykedése ódiumát, amikor a nyílt pályán való

álldogálás és „közforgalommal visszaélés” (helyesen: közforgalomban, vagy közfeladatot

ellátóként „hatalommal” való visszaélés akart volna lenni, nem ez jött ki, mea culpa!) miatti

fegyelmi felelősségét vágtam a fejéhez.

Ez után ugyanis már ilyen kijelentéseket tett, hangosan, mindenki által hallhatóan, és

sajnálatosan érthetően is: „Szarok bele, a faszba, akkor sem indulok el!”

Ekkor láttam meg, hogy akire olyan erős kényszert érzett, hogy leszállítsa, egy – megítélésem

szerint az ügyet súlyosbító tényezőként ráadásul által esetleg cigánynak

nézett… –, kifejezetten szolid, disztingvált és tiszta fiatalember volt, aki feleségével és karon

ülő (szoptatós!) gyermekével, valamint, ha jól láttam, még egy nagyobb, önállóan ülő

gyermekkel együtt utazott.

Az a, számára oly nagy fennakadást – állítólag – jelentő ajtó pedig, mint azt

korábban is megjegyeztem itt, minden tekintetben biztonságosan és kellőképp megtartva

volt elhelyezve, az tehát sem balesetveszélyt nem jelentett, nem jelenthetett, sem a többi

utas biztonságát vagy testi épségét, vagy akár csak ruházatának épségét nem veszélyeztette,

illetve a fel- vagy leszállást sem akadályozta.

A szerelvényen tartózkodó összes (!) utas egyöntetően, már-már tüntetve azt nyilatkozta,

vonatvezető pedig, és tehát, ezt folyamatosan érzékelte, hogy hagyja már békén

ezt a szerencsétlen srácot, és ne próbálja meg (szerencsére sikertelenül) egymásnak uszítani

az utasokat. A alkalmazott erre nagyjából ekként reagált: „én nyugodt vagyok”, vagy egy

esetben egy középkorú asszonynak így: „hallgasson el és szálljon vissza”. Valamint e körben

hangzott el már idézett „Szarok bele, a faszba, akkor sem indulok el!” hangzatú, rendkívül

nagy ívő és roppant mély érzéső, kulturált és erkölcsös, tisztességes emberre utaló filozófiai

étékelés abból a szent szájából.

A fenyegetések hatására szerencsétlen fiatalember már jóformán sírva ment oda

alkalmazottjukhoz, a jármővezetőhöz, hogy „Hát nem szégyelli magát, a kislányom szíve

kiugrik a helyéből”, amire (illetve korábban is) az volt a reakció eme igen empatikus BKV–

alkalmazott részéről, hogy oldják meg egy kombi taxival!

Végül, annak ellenére, hogy az utasok egyértelmően a pártján álltak, és igazándiból az is

látszott, hogy az önmagáról megfeledkezni látszó jármővezető kollégái sem szívesen hívnák a

rendőrséget (még szép!), a fiatalember megalázottan, szerintem még sírva is – én sírtam

volna! – elhagyta, az ajtóval együtt, a szerelvényt. A nyílt pályán, vak sötétben, mivel más

módja erre nem is volt.