A jövőben a vonatok is emberi vezető nélkül fognak közlekedni?
Üdv ma már ha jól tudom a metró sok országban így pl magyarországon is emberi beavatkozás nélkül működik.
Szeretném a szakértőket (ha van itt aki ért hozzá) megkérdezni a jövőben a vonatoknál mi várható ilyen téren? Eltűnik a vezető mint az automata metrókon? Vagy megmarad mint a repülőgépeken és majd a gép a vezetés egy részét átveszi a vezető felügyelete mellett? (tehát mint a repülőn kisebb túlzással ha jól tudom a pilóták kb csak az automatát felügyelik ismétlem ez kisebb túlzás.)
Szóval ilyen téren mi várható a vonatok fejlődésénél? (nyílván 10+ év távlatban kérdezem nem pl 4-5 év múlva) köszi.
A metró azért tud automatán közkeledni, mert az egy homogén, mindentől elszeparált független rendszer.
Ha ilyen lenne a nagyvasút is akkor már ott is automata üzem menne, de a nagyvasút jellemzően nem ilyen ( kis szakaszokat leszámítva ) és a hálózat átépítése olyan költséget jelentene, hogy valszeg sosem lesz ilyen vagy csak nagyon nagyon sokára.
Azt nem árt figyelembe venni, hogy mekkora bezuházás lenne az emberi tevékenység kiváltása. Vegyünk példának egy dízeles máv mellékvonalat,mondjuk a 142-est a Köki-Lajosmizse-Kecskemét vonalat. Már ennek az ilyen jellegű átépítése is olyan költséggel járna, hogy soha nem térülne meg annak a felépítése és fenntartása.
Ausztráliában vannak vezető nélküli tehervonatok, vagy legalábbis kísérleteztek ilyennel: https://www.youtube.com/watch?v=BDbfDUqPm8E
De az esetek 99%-ban csak Metróknál alkalmazzák ahogy fentebb írták a végett, elszeparált rendszer miatt.
" A metró miért elszeparáltabb"
Mert egy betoncsőben fut, ahol nincsenek kószáló állatok, emberek, belógó faágat és vihar által kidöntött fák, nincsenek télen a hideg miatt eltörő sínek ahogy a nyáron a napsütés miatt sem történik kivetődés, nincsenek vasúti átjárók, nem mászkálnak emberek keresztbe a pályán, nem lopják el a rejtett erőforrások az akkut és a kábeleket, nincs árvíz, nincs hótorlasz, a hülyegyerekek nem raknak köveket a sinekre...
A repülés egy másik műfaj, ott a flight director valóban teljes mértékben át tudja venni a pilóta szerepét, de ott is csak arra kell figyelni hogy más repülő ne jöjjön szembe - a fizetett személyzet persze ugyanott van a gépen. A fly-by-wire rendszerá gépeknél a flight director az csak egy olcsó extra számítógép, a gép árához képest nem tétel..
A mozdonyvezetőnek figyelési kötelessége van, neki meg kell tudni állnia ha olyan távon van akadály előtte aminél még lehetséges, vagy azonnal ha épp elüt egy öngyilkosjelöltet. Te ugyanúgy fizetnéd a személyzet képzését és munkáját viszont menet közben az automata maga vezetné a vonatot. Ha ugyanúgy figyelnie kell a vonatvezetőnek akkor az automata nem több, mint egy tempomat - ilyen meg már van a modern vonatokon. Ha nem kell figyelni a vezetőnek és minden önműködő akkor meg baromi sok új eszköz kell mind a pálya mind a vonat részéről amik baromi költségesek meg e mellett is ott lenne a mozdonyvezető, akinek ugyanúgy fizetsz... :D
"A vonat is kötött pályás, csak menni kell előre nem?"
Nem.
"A metró miért elszeparáltabb , csak mert alagútban van?"
Nem tudom feltűnt-e de nincs sem forgalom, sem emberek a síneken, sem állatok, sem környezeti tényezők.
Plusz azt is tegyük hozzá a nagyvasúton mindenféle vonat közlekedik több vasúttársaság, külföld, belföld, ezeket mind összehangolhatóvá kellene tenni. Ellenben a metró az egy rendszerként működik.
Ráadásul a metró elég rövid szakaszokat jelent, folyamatos forgalommal, hatalmas utasszámmal. Az a szint ahol a beruházás megtérül.
Nem. A metró egy kis szigetüzem, az állomásokat leszámítva elszigetelve az emberektől, közúti járművektől meg eleve kb teljesen. Ugyanolyan fékezési tulajdonságú, terhelésú, forgalmi hosszú, gyorsítóképességű vonatokkal, amik ugyanazon az útvonalon közlekednek. Ez műszaki szempontból elmondhatatlanul könnyebb pálya az önvezetéshez. És még itt is betesz az automatikának, ha a pályaállapotok a magyar fenntartás anyagi helyzetének megfelelőek, lásd M3.
Vasúton hasonló helyzet várható, mint a repülésben. Belátható időn belül egészen biztosan marad az emberi mozdonyvezető, csak a jelenleginél (EVM) lényegesen összetettebb, többet tudó műszaki felügyelettel. Az ETCS magasabb szintjei erre gyakorlatilag alkalmasak, a menetengedélynek megfelelően sebességet csökkent, célra fékez, stb. Teljes önvezetést az én életemben nem tartom valószínűnek (pedig még igencsak a pályám elején vagyok). Egész egyszerűen akkora beruházás kellene hozzá még a fővonalakon való önvezetés megvalósításához is, ami az életben nem térülne meg, forrás meg pláne nem lenne rá. Ráadásul Magyarországon vagyunk, ahol a vasúton a nyomor b*ssza a szegénységét, és nagyon a bilibe ér a keze annak, aki szerint ilyen megvalósítható itt emberi időn belül, miközben jelenleg a mellékvonalak többségén a stabil 60-as pályasebesség elérése vagy fenntartása megugorhatatlan akadály, az 1-es fővonalon hónapokig tartott Komáromnál az útátjárós 20-as lassújel megszüntetése, arra meg még csak elképzelés sincsen, hogy dízelfronton (vagy legyünk optimisták, felsővezeték nélküli fronton, hátha lesz más megoldás) merre tovább, azon kívül, hogy addig lesz közlekedés, amíg van olyan Bz meg csörgő, amit még össze lehet kaparni, amit manapság korszerű dízelmotorvonatként aposztrofálnak, meg a 2000-es évek közepének beszerzése, tehát a tervezett élettartama felénél jár, főműhelyt ezalatt nem látva. Igen, könnyen belesüllyed vasútnál dolgozva az ember abba a hozzááláásba, hogy mit miért nem lehetn, de az a szomorú, hogy amíg a finanszírozás meg a politikai vezetés hozzáállsa terén nincs nagy változás, addig sokmindent tényleg nem lehet. Na, az önvezetés pont ebbe a kategóriába tartozik sajnos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!