Motorosok, ti ilyen helyzetben, milyen magatartást vártok az autóstól, vagy mi a helyes megoldás a gyakorlatban?
Figyelt kérdés
2X2 sávos úton haladtam jobb sávba.Balra kellett kanyarodnom, tehát a belsőbe kellett besorolnom. Az úton 80 as tábla volt, az útra felhajtásnál nem engedett be egy autós így 0 ról kellett gyorsulni (elsőbbség adás tábla miatt). nos mikor a belső sávba mikor be kellett mennem akkor már közel 70 nel cammogtam.(rövid szakaszon voltam ezen az úton) 70 nél elkezdtem balra indexelni, bal tükörből láttam a másik sávban motoros kb 80 nal ment. és indexelt jobbra mivel ő egyenesen ment.elég közel volt hozzám, addigra meg már megvolt az ő sebessége, Nem tudtam eldönteni, hogy váltsak sávot vagy ne. mert ha váltok egy sávot, és ő rágyorsít hogy megelőzzön és utána akar sávot váltani akkor oldalba kapom. Ha nem váltok sávot akkor én még megoldottam volna ugyebár egyenesen megyek és 1-2 km múlva vissza tudtam volna fordulni, de a motoros a kanyarodóból egyenesen meg, akkor kiköt a szembe forgalom balra kanyarodó sávjába, ahol álltak is (piros lámpa miatt.) ez annyi hirtelen jött, hogy egy pillanatra döntés képtelen lettem, szerencsére meg lett oldva....végül ő lassított egy picit, besorolt mögém, és utána tértem át a belső sávba (de ez nem nagyon tetszett neki, úgyhogy lehet nem a legjobb megoldást választottam)2021. máj. 6. 00:21
1/12 A kérdező kommentje:
hozzá téve még talán egy megoldás lett volna ami talán a legjobb lett volna, hogy fékezek, beengedem elém és onnan fordulok ki, csak nem volt egyértelmű hogy ő most elém szeretne bejönni (mert simán beengedem, sose szerettem a farok hossz méregetést) és onnan megyek be, csak abba meg az a veszély hogy ő bejön mögém én fékezek és konkrétan úgy tűnt volna, hogy "lebüntetőzöm"
2021. máj. 6. 00:24
2/12 anonim válasza:
Ilyenkor szoktuk leverni a kocsi tükrét mérgünkben.
3/12 anonim válasza:
Így volt a helyes, tetszik neki vagy sem. Vagy te lassítasz vagy ő. Esetleg máskor előbb besorolhatnál abba a sávba, amiből tovább akarsz haladni és akkor nincsen ilyen helyzet.
4/12 anonim válasza:
Kétsávos úton (kiv.autópálya) mindkét oldalról lehet előzni, kintiből, és bentiből is.
Így volt a helyes szerintem is, motorral ez a mutatvány egyszerűbb, az index mindig legyen használatban, ha van valami kis sisakos kamerád ha ilyen helyzet van rögzítsd, ha valami történne nem árt ha van videó. Kamionnal ez a mutatvány már nehéz [már láttam, tapasztaltam (nem én csináltam)]
5/12 anonim válasza:
Ilyen helyzetet általában el lehet kerülni, ha a KRESZ szerint vezetsz. Ugyanis előbb bele kell nézni a tükörbe, mielőtt kirakod az indexet. Ha már akkor is ott van és kifelé indexel, akkor lassítasz és magad elé engeded, és ezután indexelsz.
6/12 anonim válasza:
5-ös, ne tegyünk úgy, mintha ne lenne olyan, hogy egyszerre kezdenek el ketten indexelni. Ilyenkor baromi fontos az előzékenység és a figyelem, mert a KRESZ nem szabályozza a kölcsönös sávváltást külön. Számomra az a logikus, hogy aki kicsit előrébb van, az menjen először, de ilyen szabály nincs.
7/12 A kérdező kommentje:
am igen hamarabb kellett volna, de mivel nagy a sebessègkülönbsèg így nem akartam àrpàd hidas mutatvànyt....
2021. máj. 6. 05:51
8/12 anonim válasza:
Most az autóstól vagy a motorostól várnál más magatartást, mi a kérdés? Kérdésedben autóst írsz, alatta a szövegben meg gyakorlatilag csak a motorosról írsz.
9/12 A kérdező kommentje:
èn autós vagyok. friss jogsival. Az èrdekel hogy ilyen szituàcióba, èn mint autós, mi tehetek, hogy ne legyen baleset. mert ha itt baleset van 1 esetben nem èn vagyok a hibàs, illetve ha nem muszàj ne törjek össze a motorost...
2021. máj. 6. 07:33
10/12 anonim válasza:
Autósként várd meg, mit reagál a motoros, és csak utána válts sávot, mert neki nincs ketrece, ami megvédje adott esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!