T matrica "használ" vezetés közben?
Rég megszereztem már a jogosítványomat, viszont csak most kezdek el vezetni ténylegesen, mivel most lett saját autóm (2015-ben vizsgáztam). Voltam már az utakon, tettem meg nagyobb távot (80 km), de nyilván még bizonytalan vagyok bizonyos helyzetekben, leginkább a parkolás és az emelkedőn elindulás témakörében. Arra gondoltam, hogy felraknék az autó hátuljára egy T matricát, hogy legalább emelkedőn ne álljanak belém, hanem tartsanak egy kis távolságot (iszonyatosan felmegy a vérnyomásom amikor beleállnak a fenekembe emelkedőn, és tudom, hogy nem gurulhatok vissza 1 centit se, és akkor még le se fulladjak, szóval ez egy stresszes helyzet még). Ezen kívül alapvetően nincsen gondom, talán kicsit lassabb vagyok még, mert figyelek nagyon.
Mit gondoltok, használ ez a tábla bármit is?
Szerintem semmit sem ér. Sőt, még jobban hergeled vele a nyomorékokat.
Én nem tenném ki.
Igen, segít. Alapvetően türelmes közlekedő vagyok, de amikor nagyon lassan halad valaki előttem, tököl, az egy idő után már zavar. Ha ott van a matrica, akkor megértem és lezárom magamban a történetet.
Persze van olyan, aki rád dudálna, de az matrica nélkül is megtenné.
Ha ott a matrica és normálisan haladsz, nem lesz ilyen incidensed.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!