A motorosok miért nem intenek már egymásnak?
Például mert közösséget vállalnak egymással?
Ezek szerint a közösség fontossága csökkent a motorosok körében, míg mondjuk egy kis zsákfalu közösségének tagjai, a buszvezetők vagy épp a gyalogos turisták körében megmaradt a jelentősége.
Nem tudom merre kozlekedsz de lehet csak parádsasvár meg mátraháza szakaszon mert kb csak olyanon nem intenek.
Nekem 90%ban intenek,persze ha szerpentinen vagyok akkor nem az az első hogy integetünk egymásnak.
Szóval ugyan úgy szokás ez ma is.
Ami ma már inkább hiányzik az a segítség nyújtás,egyre több olyan motoros van aki nem foglalkozik az elvekkel,másokkal.
Egyre több panaszt olvasni motoros csoportokban hogy útszélén földre tett bukó sisak melett sem álltak meg csak kb 30 ból 1.
Személyes tapasztalatom ezügyben vegyes,nekem volt hogy megálltak úgy is hogy motoron ültem és a telómat néztem GPS-t.
De pl tavaly a mátrába elég elszomorító volt hogy az egyik kanyar után egy csajszi volt egy gsxr600-assal az árokban,rommá torve a motor ő meg állt a motor melett.
kb 100méterrel lejebb tudtam letenni a motorom,addig is mentekel motorosok,meg még vissza sétáltam hozzá szintén elment jó pár és nem úgy vettem észre hogy bárkinek is a fejében megfordult volna hogy megálljon.
Szóval integetés az ma is megy de mivel már nem csak igazi motoros beállítotságú emberek vesznek motort hanem minden féle ficsúr aki csak feszíteni akar vele így az ossze tartás valamilyen szinten hígut.
Gondolom az, hogy egyre többen vannak, egyre nagyobb a forgalom, talán inkább az utat nézik vezetés közben, nem a félpercenként szembejövő másik motorosoknak integetnek.
Ez a közösségi dolog meg, hát nem tudom... igazából kétféle motoros van, az egyiknek a motor egy jármű, amivel közlekedik, ha kell, a másik meg akkor is motorozik, ha nem kell, mert a közlekedés mellett ez a hobbija is, motorostalálkozókra jár, benne van motoros klubokban, integet, csujogat, illabereknádakerekmotorosokjóemberek, szidja az autósokat, felvonulásokra jár motorbalesetben meghalt emberekért, akiket sose ismert, és stb.
Úgy veszem észre, ez utóbbi a fiatalok körében már egyre kevésbé népszerű, őket már ez a közösségvállalás téma nem nagyon érdekli. Szerintem a 30-on aluli motorosoknak a fele már nem is tud erről a szokásról, hogy a motorosok intenek egymásnak, annyira megy ki a divatból. Meg hát 160-nál valóban nehéz észrevenni, ha intenek...
Én speedes kollégáknak bólintok, valamelyik nap villantott is a srác, városban gurulásnál kézzel is intenek. A sportmotoros réteg, foglalkozik a másikkal, én ezt vettem le az eddigi 7 év aktív motorozásból, amiben az elején 600-assal mentem de már az első szezonomban 19 éves kölyökként tapasztaltam az összetartást, volt hogy csak mellém jött valaki, és fej-fej mellett mentünk. Sok szép alkalom van, amire mindig jó visszaemlékezni, itt Borsodban Lillafüred alapozta meg a motoros életet, a közelben nőttem fel, ebből kifolyólag is kerültem be a körbe.
Az a gond hogy nagy lemondással jár a motorozás, mert kevés hozzá az a pár hónap amit aktívan el lehet vele tölteni, illetve nem sok ember teheti meg hogy egy jobb autó mellett álljon a garázsában egy 2,5-5 milliós gép.
Rengeteg a hétvégi pilóta, én sem tartom magam profinak , de nem is péntektől-vasárnapig használom a motort, mint azt sokan teszik, na ezektől ne várj visszajelzést se a parkolóban, se akkor mikor szemből jön, neki annyit jelent hogy motoron ül, mintha autóban lenne sofőr.
Nem tudom, de én Euro Truck Simulatorban minden szembejövő kamionnak intek 🤣🤣🤣 Tényleg!!!
Meglepődnék, ha vissza is intenének 🤣
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!