Jogsi: mindenképp kell a pótóra?
Kicsit fura a kérdés, de a tapasztalataitokra lennék kíváncsi.
Csinálom a B-s jogsit. Még soha nem vezettem, vagyis a legelső gyakorlati órám előtt haverom kivitt a határba 1 órára amiben kb 15-20 percet én tekertem a kormányt. Ennyi életem vezetési élménye személyautón.
Az első órán annyi volt, hogy átnéztük az autó kezelőszerveit, kipróbáltuk a gyújtást, ilyesmiket. Majd kupplung-1-es, és gázadás nélkül körbe-körbe.
A legelső kanyarban 1 bóját elborítottam, utána semmi, szinte bele sem nyúlt. (1 óra volt, tanpályán)
2. alkalommal már két órán keresztül ugyanez ami fent, sok megállás-elindulással. Mondta, hogy jól kiéreztem a pedálokat, nem lesz gond, ezt most jól meg kell tanulni, és kövi alkalommal már gyakorlatokat tolunk (2 óra volt, tanpályán)
Közben beszélgettünk az oktatóval (70 körüli fazon) és többször is kérdezte, hogy tuti nem vezettem még? Mert elég jól érzem az autót, meg alig nyúl bele. Meg mondta, hogy elégedett velem, normális vagyok ilyesmi. Tehát látszólag szimpi vagyok neki, és jól is tekerem a kormányt.
Amin viszont megütköztem: beszélgettünk, szó szót követett, és benyögte, hogy hát a 30 óra nem elég semmire, és az 580 kötelező kmt is csak csalással lehet összehozni, uh szinte mindenkinek kell a +10-20 óra. Itt nyeltem egy nagyot, mert az ereimet is felvágom, ha még 100e-t ki kell adni a jogsiért, ami amúgy is 220e körül lesz, pedig a kresz és az eü is elsőre megvolt.
Természetesen ha ezt a 25. órán nyögi be, mert érzi, hogy bénázok még, esetleg én is érzem ezt, nem is zavarna, első a biztonság és tanuljuk meg. De így, hogy csak köröztünk, és dícsérgetett, hogy érzem a járgányt, így nekem fura, és erősen olyan, mintha arra menne ki, hogy fizessek mint a katonatiszt.
Utólag megnéztem, hogy az iskola mérőszámainál is 160% van feltüntetve mint vizsga sikerességi mutató. Azaz az előrt óraszám 160%-át vezetik le a diákjaik a sikeres vizsgáig. ÁTLAGBAN.
Nekem ez horror magasnak tűnik...
Kérdés: a sokévi átlag tényleg nem vezeti le a kötelező kmt az előírt óraszám alatt? Hogy szokott ez lenni? Vagy ezek csak a pénzre mennek?
(Az iskola mondjuk elég alja, ez menet közben kiderült. De az oktató nagyon szimpatikus lett, és én is neki, így erről az oldalról nem váltanék feltétlenül.)
Az egy dolog, hogy a tanulók többségének 50-60 óra kell, hogy eljusson egy vizsgaszintre, a vizsga is inkább harmadjára meg ötödjére sikerül ma már inkább, meg a páv a jellemző, nem az hogy első vizsgán át is mész. Így számolj.
Nekem is megmondta az elején az oktató pár óra után, hogy a harminc kb semmire se elég, hacsak nem vezetsz a tanyavilágba évek óta.
Velem az első órán közölte, hogy felejtsem el a 30 órát és nem a km-ek miatt, hanem tanulás szempomtjából nem igazán elég annak aki nulláról indul. Mivel én 40 km-re laktam a megyeszékhelytől és jópárszor vezettem be a városba, meg haza így meg lett az 580. De plusz órát vennem kellett. Jóóó csak 5-öt, de ez nagyban függ a tanuló készségeitől befogadó képességeitől. Lehet, hogy drágább lesz, de megéri inkább többet venni, minthogy elmész vizsgázni 30 óra után és megbuksz.
Én a vizsga előtti napokban voltam a hullámvölgy alján. Ezek kivételével minden óra végén momdta, hogy ügyes vagy, de elmondta a hibákat is. Biztos minden tanulójával ezt csinálja, de iszonyatosan jól tud esni egy kis biztatás... Csak nehogy úgy járj, momt én:'D Kb. a 15. óra környékén mondta, hogy benne vagyok a Top10-es listájában, sőt meg a Top3-at is megkockáztatja. Na én ezután úgy elszálltam magamtól, hogy egy csomószor lefulladtam kapkodtam, figyelmetlem voltam, mert hohy nekem olyan "jól" megy.
Sok sikert az elkövetkezendő órákban!:))
Köszi a választ mindenkinek.
Időközben telik az idő, én járok lelkesen tanulni, és holnap lesz az első alkalom, amikor kimegyünk a forgalomba: csak épp ez lesz a 18. gyakorlati órám...
Az elmúlt hetekben csináltunk:
- szlalomot (elsőre fainul megcsináltam elmondása szerint) utána is többször
- Y fordulót, itt jó sokat (3 próbát) bénáztam, mire kiéreztem, hogy hogy kell, utána ment
- Saroktolatás, jobbra hátra tolatás: elsőre jól
- Párhuzamos tolatások előre/hátra: 1-2 próba után jól mentek, következő órákon is
Tehát összességében szerintem jól csinálom, amiket mond, mindenre ráérzek hamar, lépünk is tovább, majd visszamegyünk.
Mégis a 17. gyakorlati órán (külön kérdésemre !!!) felváltottunk 2-esbe. Utána vagy 1 órán át köröztem, és felvált, megáll, vissza egyes, jobbraindex, megáll, indul, felvált. Mondta, h rendben a váltással sem lesz gond.
Most ezek alapján megígérte, hogy megyünk forgalomba. És PAPÍRON 12 forgalmi órám van még (a 30-ból) és 515 km is hátra van.
Az a baj én úgy érzem, baromira nyújtja, mint a rétestésztát, és közben nem láttam azt, hogy "húha széjjel bénázom magam, és azért nem lépünk tovább."
Pl a sebességváltásokat már 2 alkalommal ezelőtte megígérte, aztán csak múlt alkalomra csináltuk meg, mert rákérdeztem...
A dupla gyakorlati órából eddig mindig 1 minimum csak azzal telt el, hogy köröztem a pályán, minden feladat nélkül. Az utóbi alkalmakkor már untam eléggé, akkor mondtam, h "megpróbálnék egy hátra tolatást, ha úgyis épp szabad a kijelölt hely" de ilyenkor mindig: nem, menjek csak tovább, és majd ezt meg azt csinálunk...
És azóta is kicsit őrlődök, hogy most bepaliznak, és rég meglehetne 30 ó alatt, mert épp pont van érzékem hozzá? Vagy ő pontosan tudja, hogy mindenkinek kell a 40 ó legalább, és aszerint ossza be az időt.
Mert az oktató nagyon szimpi, segítőkész, nem az a dirigálós f....sz, meg nem is a jópofa "szevasztessa" tehát pont valami ilyen oktatói viselkedés lehet a jó, aki nem dícsérget, szól, ha elrontok valamit, nekem szipmatikus. Tehát megbántani sem akartam azzal, h közlöm, h jó lene pörgetni, bár néha kérdezgettem, h milyen gyakorlatok lesznek még pl.? :D
De az iskola pl. full tróger, a legalja kategória. Pedig pont azért jöttem kisebb "ex-GMK" jellegű suliba, hogy ne csak egy legyek a sok közül, de ezek még jobban le is szarnak mint egy nagyobb.
Pl úgy könyörögtem külön, hogy küldjenek már számlát, h utalni tudjam a gyak díjat... Nyilván nekem nem volt fontos, "én szóltam" de az oktató viszont csak mondogatta minden alkalommal, hogy "azóta sem fizettem"...
Na, a fentieket csak elmeséltem, tudom, hogy ez már nem kérdés, inkább tapasztalat megosztás... :D
Amúgy lélekben már rég 40 órával számolok, sőt egy kicsit azért aggódom, hogy afölé ne menjünk már... Azért így is majdnem 5000 ft egy óra, ami azért nem 0-50 percig tart...
Most megint visszapörgettem az eddigi válaszaitokat (köszi mindenkinek, mindenki kapta a zöldet), azt már én is érzem, hogy ha meglesz a jogsi, tényleg gyakorolni, gyakorolni kell, sokat, mégtöbbet. Úgyhogy ezzel még valóban bajban leszek, mert kocsit viszont tényleg nem szeretnék venni jelenleg. És lehetőségem sem volna rá, mert lakás az álmom most. A BKV elvisz mindenhova :o)
Nah, talán úgy illik, ha végül beszámolok arról, hogy mi volt az eltelt időben.
Legutóbb amit meséltem a 18. órán (9. alkalomkor) tényleg kivitt végre a forgalomba, és elsőre is elég jól ment. A legnagyobb belenyúlása az volt, hogy egy baziszéles forgalomcsillapított utcán (4 autó simán elfér egymás mellett) nem húzódtam teljesen jobbra, és ott jobbra húzta a kormányt.
Utána minden órán mentünk forgalomba, a legnagyobb bakik ezek voltak: 1x lecsúszott a lábam a kupplungról és lefulladt. 1x egy megemelt kereszteződésben (az egész # egy nagy fekvőrendőr) jobbkezet adva nem váltottam vissza 1-esbe, és lefulladt. És 1x a busz mögött nem láttam a lámpát, hirtelen akartam indulni, és lefulladt. ) Semmi más bénázásom nem volt. Villamos, mentő, troli, volt minden pedig.
Mégis ahogy korábban is írtam húzta-húzta az egészet örökkön-örökké, volt, h 1 óra pályán körözés után mentünk csak forgalomba. Egy 2 órás alkalmon jó ha 18-20 km jött össze...
Amikor eljött a 30. óra és még mindig csak 200 km-em volt max (pontos számra nem emlékszem már) akkor kibukott belőlem, hogy OK, kifizettem most 10 órát, de ennyi, és nem több. Innentől úgy menjünk, és olyan helyekre ahol gyűlik a km, mert nem vagyok hajlandó többet erre elfizetni. Nincs több pénzem erre a sztorira.
Kérdeztem többször tőle, h lát-e gondot a vezetésemben, csak kitérő "hát ezt neked kell tudnod" és egyéb hülye válaszokat adott. Akkor megmondtam neki, h ok, 40 óra kifizetve, a többi az ő dolga, legyen meg a km. Mondtam h utólag irreálisnak tartom, h 9 alkalmon át tekeregtünk a pályán körbe-körbe beszélgetve.
Innen viszont felgyorsultak a dolgok, mentünk főútra, autópályázni, volt alkalom amikor 80 km is összejött.
Aztán a 40. óra felé közeledve mondtam, h látja-e akadályát annak, h vizsgázzak? "Hát ezt neked kell tudnod". Én meg mondtam, h ok, én tudom: jelentsen be vizsgára a pi-cs-ába, nem tekergünk tovább feleslegesen. Megpróbálom, ha megbukok, akkor jövök még, gondoltam.
Aztán a 40. órára lett 630 km-em kb, akkor bejelentett, de mivel vagy 3 héttel későbbre kaptam időpontot így beírt még két alkalomra. Amit ha úgy van akkor "fizessek már neki zsebbe" akor nem kell feleslegesen az iskolának utalni......... :o)
Aztán ezzel jól is jártam, mert az 1. alkalomra odamentem, és kiment a kormányszervója még az előző tanulóval, így az elmaradt. Spóroltam 10e ftot...
A vizsga előtti napon elmentünk még tekeregni a forgalomban, mentünk mentünk, úgy éreztem semmi akadálya nincsen.
Aztán két hete levizsgáztam, első alkalomra meglett. 6 hibavonalat húzott be a 10-ből, apróságokat.
Összeggésében (Elejétől-végéig orvosi vizsgálattal, vizsgadíjakkal mindennel) 272.000 ft-ból jött ki.
Tudom sok, de nem fizettem le a vizsgabiztost, az oktató sem várta el, a biztos sem. Így ez biztosan az én tudásom volt, lelkiismeretem tiszta.
Maximum ezt az iskolát ellenségemnek sem ajánlom majd.......
(A jogsim meg ki is állították azóta :o)))) )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!