Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Jogsi: mindenképp kell a pótóra?

Jogsi: mindenképp kell a pótóra?

Figyelt kérdés

Kicsit fura a kérdés, de a tapasztalataitokra lennék kíváncsi.


Csinálom a B-s jogsit. Még soha nem vezettem, vagyis a legelső gyakorlati órám előtt haverom kivitt a határba 1 órára amiben kb 15-20 percet én tekertem a kormányt. Ennyi életem vezetési élménye személyautón.


Az első órán annyi volt, hogy átnéztük az autó kezelőszerveit, kipróbáltuk a gyújtást, ilyesmiket. Majd kupplung-1-es, és gázadás nélkül körbe-körbe.

A legelső kanyarban 1 bóját elborítottam, utána semmi, szinte bele sem nyúlt. (1 óra volt, tanpályán)


2. alkalommal már két órán keresztül ugyanez ami fent, sok megállás-elindulással. Mondta, hogy jól kiéreztem a pedálokat, nem lesz gond, ezt most jól meg kell tanulni, és kövi alkalommal már gyakorlatokat tolunk (2 óra volt, tanpályán)


Közben beszélgettünk az oktatóval (70 körüli fazon) és többször is kérdezte, hogy tuti nem vezettem még? Mert elég jól érzem az autót, meg alig nyúl bele. Meg mondta, hogy elégedett velem, normális vagyok ilyesmi. Tehát látszólag szimpi vagyok neki, és jól is tekerem a kormányt.


Amin viszont megütköztem: beszélgettünk, szó szót követett, és benyögte, hogy hát a 30 óra nem elég semmire, és az 580 kötelező kmt is csak csalással lehet összehozni, uh szinte mindenkinek kell a +10-20 óra. Itt nyeltem egy nagyot, mert az ereimet is felvágom, ha még 100e-t ki kell adni a jogsiért, ami amúgy is 220e körül lesz, pedig a kresz és az eü is elsőre megvolt.


Természetesen ha ezt a 25. órán nyögi be, mert érzi, hogy bénázok még, esetleg én is érzem ezt, nem is zavarna, első a biztonság és tanuljuk meg. De így, hogy csak köröztünk, és dícsérgetett, hogy érzem a járgányt, így nekem fura, és erősen olyan, mintha arra menne ki, hogy fizessek mint a katonatiszt.


Utólag megnéztem, hogy az iskola mérőszámainál is 160% van feltüntetve mint vizsga sikerességi mutató. Azaz az előrt óraszám 160%-át vezetik le a diákjaik a sikeres vizsgáig. ÁTLAGBAN.

Nekem ez horror magasnak tűnik...


Kérdés: a sokévi átlag tényleg nem vezeti le a kötelező kmt az előírt óraszám alatt? Hogy szokott ez lenni? Vagy ezek csak a pénzre mennek?


(Az iskola mondjuk elég alja, ez menet közben kiderült. De az oktató nagyon szimpatikus lett, és én is neki, így erről az oldalról nem váltanék feltétlenül.)



2019. nov. 20. 20:52
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
90%

"30 óra nem elég semmire, és az 580 kötelező kmt is csak csalással lehet összehozni, uh szinte mindenkinek kell a +10-20 óra"


Igen, szinte mindenkinek kell. 30 ora alatt nehezen lehet eljutni vizsga szintre. En eleve 40 oraval kezdtem, es meg rahuztam 20-at, hogy tuti meglegyen a vizsga. Meglett.


Ez nem jelenti azt, hogy neked is kell majd plusz ora. Azert ne gondold, hogy tanpalyan 1-esben ugyes vagy, akkor majd minden apro reszlet tokeletesen fog menni 30 ora utan. Ha mar most a penz miatt aggodsz, akkor hogy akarsz fenttartani egy autot, csak ugy kerdem...

2019. nov. 20. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
92%

a nagy átlag biztos hogy nem


én akkor kezdtem a jogsit, amikor bevezették ezt az 580km dolgot


11 éves korom óta tudtam autó vezetni, 14 éves korom óta közlekedtem robesszal 3 éven keresztül kasul Budapesten


szóval sem az autóvezetéssel, sem a közlekedéssel nem volt gond, de még így sem jött össze a minimum óra alatt az 580km


óránként durván 20km-nek meg kéne lennie, de csomó alapból bukó, ha egész nap megy a parkolás, megfordulás, stb


nekem mindig többet írt be, így 30 óra után mentem is vizsgázni, gondolom látta rajtam az elején, hogy nem tudn megetetni azzal, hogy kéne pótora

2019. nov. 20. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
91%
egy srácnak meglett kb a 20. órán az 580, de ő az oktatótól nem messze lakott és szinte mindig hazavezethetett, amit beleszámított (bár szegény srác nagyon ügyetlen volt, tudta az oktató, hogy kb 1000km után jön el a sikeres vizsga pillanata, így is lett)
2019. nov. 20. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat. Nem szeretnék részletesen reagálni, mert igazából a tapasztalataitokat kértem, (és meg is kaptam, köszönöm) de ez megfogott:


#1:

"Ha mar most a penz miatt aggodsz, akkor hogy akarsz fenttartani egy autot, csak ugy kerdem..."


Sehogy. Egyelőre egyáltalán nem tervezem autót venni. Amíg Bp.-en éltem, tökéletesen megvoltam a BKV-val, most vidéken élek (nagyváros) de a munkám, családom Bp.-hez köt, mindennap ott vagyok. Itt 6 perc az állomás kényelmes tempóban, így ide sem kell kocsi. Ha visszaköltözötm Bp.-re akkor oda ismét nem kell majd.

Terveimben az autó jelenleg majd akkor szerepel, ha lesz asszonypajti, és gyerek. Vagy más élethelyzetbe kerülök.


De alapvetően felelősen gondolkodom, tudom, hogy a dolgok pénzbe kerülnek. Kollégám fél éve vett autót, 1 misiért. Én mondtam neki, hogy majd beszéljünk fél év múlva, egy fél misi még rá fog menni. Húzta a száját, puffogott. Pont múlthéten mondta, hogy mindent összeadva már 1,5-be benne van a kocsi.


Tehát ha oda jutok, a sajátommal is tudok majd így számolni fejben.


De a jogsit azért nem úgy terveztem, hogy kapásból, "látatlanban" +50%-ba belekerül majd. És ezt nem érzem felelőtlenségnek a részemről. (Félreértés ne essék, ki tudom fizetni, csak épp nem feltétlen szeretném.)


A kérdés inkább azért született, mert közvetlen közelemben 2 kolléga is csinált most jogsit, és mindkettő csak alapórát vezetett, ugyanúgy tapasztalatlanul.

De várom még a tapasztalatokat.

2019. nov. 20. 21:12
 5/19 A kérdező kommentje:

Ja és mégvalami:

#1:

"Azert ne gondold, hogy tanpalyan 1-esben ugyes vagy, akkor majd minden apro reszlet tokeletesen fog menni 30 ora utan. "


Ezt sem gondoltam, de ezt le is írtam:

"Természetesen ha ezt a 25. órán nyögi be, mert érzi, hogy bénázok még, esetleg én is érzem ezt, nem is zavarna, első a biztonság és tanuljuk meg."

2019. nov. 20. 21:14
 6/19 anonim ***** válasza:
95%

Nagyon nagyon ritka, hogy valaki 30 órával levizsgázzon, és nem csak a kilometerek miatt.


Én is úgy voltam az elején, mint te, nagyon dicsért az oktatóm, tökre örültem is, hogy ez semmi. De ha már kimész a forgalomba, hirtelen annyi inger fog érni, mindenre figyelni kell(ene), kezdetben még az autó kezelésre is, táblák, gyalogosok, többi közlekedő, elsőbbségadás stb. Teljesen új helyzet. Az oktatóm az első 15 órán bele se nyúlt, utána már megesett. Minél több új infó ér, annál nehezebb egyszerre feldolgozni.

Én a 44.órán mentem vizsgázni, addigra már teljesen magabiztosnak éreztem magam és nem vonta el semmi a figyelmem.

2019. nov. 20. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Az igazság az, hogy alapvetően a rendszer szar, mert így lehet marketingezni, hogy mennyire olcsó, mennyire gyorsan meglesz 30 óra alatt. Közben meg bevezették az 580 órát, amit a 90% sosem ér el, de egy jó adu az oktató kezében.


És tény, hogy az emberek nagy részének egyszerűen kevés a 30 óra, sokkal inkább kell 40-50.


Első 1-2 órán az oktató dicsérni fog, egyszerűen azért, hogy ne menjen el a kedved már az első percben. Ez a természetes. Valós vezetési helyzetben sokal nehezebb lesz egyszerre figyelni mindenre.

2019. nov. 20. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Én Budapesten tanultam és nekem meglett a 30 óra alatt az elegendő km de az csak úgy hogy elmentünk autópályán a Velencei tóhoz oda-vissza kétszer is.

Alapjáraton ha a vizsgaútvonalon vagy akörül mentünk két órára ilyen 10-20 km jött össze,szóval reális hogy neked se lenne meg az elegendő,nem lehúzni akarnak szerintem.

2019. nov. 20. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%
Én 31 óra után vizsgáztam le de a kilométer nem volt még. Csak jófej volt az oktatóm és látta hogy megy.
2019. nov. 20. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:

Gyakorlati (vezetési) oldaláról nézve képességek függvénye alapórában vizsgázni. Régen az oktatók szerint ahány évvel elmúltál 20 éves, annyi plusz órát kellett még venni. Persze ez csak elméleti ajánlás volt.

Szerintem a fő gond az előírt 580 órával van. Pl. a Keletitől Mátyásföldig 11 kilométeres a táv, de napközben ezen az útvonalon vinni tanulót, elég nagy kihívás lenne a többi autósra. A rutin a sebváltásokkal, hátramenetes parkolásokkal, lassú hajtással megállással-elindulással (mint a dugóban) és legalább 70 km/h sebesség érzékeléssel (Hungária krt) fejlődik. Ezekkel nem jön össze az alkalmankénti 40 km-es táv, hiszen elviekben a 30 órát 2-2 órás tanulással tölti a jelölt, vagyis 15 alkalomra osztható az 580 km-es táv, de úgy hogy egy órát félre kell tenni a vizsganapra.

Így az oktatón múlik, hogy alkalmanként mennyi plusz megtett kilométert csal, hogy alapóraszámban vizsgázzon le valaki.

2019. nov. 21. 05:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!