Miért gyűlölik egymást a budapesti közlekedők?

Ha autót vezetek a városban hiába tartok be minden szabályt, mind a biciklisek, mind a gyalogosok, mind a többi autós ellenségként kezelnek, a legapróbb vélt vagy valós (általában vélt) sérelemért ordítoznak velem, de minimum úgy néznek rám, mint a véres rongyra. A legártalmatlanabb hibáért is könyörtelenül elítélnek. Az az ember érzése, hogy autósként ő a közellenség, aki csak foglalja a helyet, szennyezni a környezetet, és amúgy is honnan van pénze relatíve drága autóra, biztos lopta.

Ha biciklizek a városban, akkor azokon a helyeken, ahol gyalogosokkal kell együtt közlekedni (budai felső rakpart pl.) szándékosan nem engednek el, beszólnak, elküldenek a f*ba, veréssel fenyegetnek. Ahol pedig autósokkal, ott szintén ordítanak, leszorítanak, időnként mindenféle túlzás nélkül szándékosan meg akarnak ölni. Az az ember érzése, hogy biciklisként másodrendű állampolgár, akinek az élete nem ér annyit, mint autóban ülve, és amúgy is biztos csóró, ha nincs pénze autóra.

Marad a gyaloglás és a BKV, ahol ha igazán nagyon meghúzza magát az ember, akkor talán nem kerül konfliktusba, de ha nem figyel ott sem nehéz: elég fiatal férfiként nem átadnom a helyem egy idős nőnek, akit nem vettem egyből észre, és az egész kocsi engem fog gyűlölni. Még örülhetek, ha nem posztolják ki a fejem facebookra egy erősen eltúlzott történettel az alávalóságomról, mint amihez hasonlót minden másnap látok megosztva a falamon. A legjobb az, ha inkább soha nem ülök le, biztos ami biztos.

Az az ember érzése, hogy itt mindenki gyűlöl mindenkit, és csak arra várnak, hogy a legkisebb apróságra is ugorjanak, és kitöltsék az összes feszültségüket a másikon. Csak én érzem így? Én csinálok valamit rosszul, vagy ez tényleg általános probléma?