Okozhat ez majd problémát vezetésnél? (Jobb és bal irányok összetévesztése)
Sziasztok!
A problémám a következő: Jogsi szerzése előtt állok, szóval ezért kérdezem.
Szóban elég durván összetévesztem a jobb és bal irányokat időnként. Jobbat mondok, pedig a balra gondolok és fordítva. Vagy azt mondják menjek balra és már felkiált az oktató, hogy az a jobb.
Érdekes módon a kanyarodás és a tolatás, manőverek ösztönösen mennek, ergo tudom merre forgassam a kormányt ahhoz, hogy megfelelően leparkoljak, elkanyarodjak egy adott irányba, csak szavak alapján nem tudjam feldolgozni az agyam, a balra-jobbra vezényszavakat.
Ha a férjemmel megyünk valahova és nekem kell őt navigálni mindig összeveszés van belőle, pedig szakmám szerint jól tudok tájékozódni a térkép alapján, csak az agyam felcseréli a szavakat és látottakat, főleg stresszhelyzetben.
Az lenne a kérdésem, hogy ez fejleszthető valahogy? Gyakran észreveszem, hogy betűket is felcserélek írásban, illetve szavakat ha valakivel beszélek és néha nagyon furán néznek rám, hogy mit is akarok.
Ez betegség, vagy lehet rajta javítani? Illetve aki hozzám hasonlóan ilyen problémával küzd az mondjuk hogy ment át a forgalmi vizsgán?
Köszi a válaszokat!





Azért ez nem így megy, nem az dirigál, aki az anyósülésen ül!
A sofőrnek a dolga, hogy szétnézzen.
Ti hogy vezettek?
Egyrészt szeretitek, mikor az anyósülésről belepofáznak a vezetésbe? Na ugye hogy nem.
Mindenkit idegesít.
A másik, hogy ha valaki mégis belepofázik, hogy jobbról nem jön senki, akkor annyi, oda se nézel???
Nem a te dolgod lenne? Hiszel neki, aztán ha baleset van, akkor meg ő a hibás? Hát rohadtul nem! TE leszel a hibás, mert a te felelősséged meggyőződni róla, hogy mi a helyzet.
SEmmi olyan probléma nincsen, kérdező, amit ennyire tragikusan kéne felfogni. Ha tudod, mit csinálsz, akkor nem vagy fogyatékos, mint ezen az oldalon egyesek...
Annyi csak, hogy a vizsgán jobban koncentrálj, mert az oktató nem utcaneveket fog mondani, hanem hogy "az első lehetőségnél forduljon jobbra".
De amúgy ha izgulsz és balra mész szabályosan, amiatt nem fog megbuktatni, ha amúgy minden más rendben van.
Ha tolatásnál meg mindig ÉRZED a helyes irányt, akkor nem emiatt a baromság miatt fogsz balesetet okozni.
A jobbra tartást meg nem azért tudjuk, nagyokos, mert a szavakat összekeverjük. Szerintem a te agyadban van ebben a témában egy szép nagy kavarodás.
Enni sem azért szoktunk, mert tudjuk az evés szó jelentését, hanem mert érzünk valamit, meg tudjuk, hogy mely tevékenységgel milyen eredményt érünk el.
Nem azon kell itt lovagolni, amin a kötekedők teszik... csak sajnos sokan itt élik ki magukat és osztják az észt, de az ilyenek csak nethuszárok, személyesen egy szót sem mernének szólni.
Otthon nincs szavuk, és ezt úgy kompenzálják, hogy mindjárt lepontoznak :D






























vegyél vissza, mert nagyon nincs igazad.
mivel osztom az észt?
hogy leírtam, hogy nem az anyósülésről kapjuk az instrukciókat vezetés közben?
nem vagyok az utak királya meg schumacher sem, nem is értem, miért kéne annak lenni, vagy mivel utaltam erre.
nyilván semmivel, csak nagyon szeretnek egyesek kötekedni meg beszólogatni.
ennek az a hátránya, hogy túl sokszor osztották az észt, és nekik nem maradt.
az égvilágon semmi rosszat nem írtam, csak az igazságot, de tudom jól, hogy ez sokaknak milyen fájdalmas.
nem vagyok az a fajta, akinek itt nagy a pofája vagy értelmetlenségeket írna.
de aki azzal jön, hogy jaj ne vezess, meg menj orvoshoz, meg mi van ha az anyósülésről szólnak, hát az nem más, mint pofázás értelmetlenségekről, mert semmi köze a valósághoz.
ez az értelmetlen támadás meg nem egyéb, mint sértődöttség és hiszti.
megszólítva érezted magad, mert olyasmit írtál, aminek nem volt értelme.










Az én párom is keveri a bal, meg a jobb szavakat, mégis balesetmentesen vezet évek óta. Itt is hasonlóról van szó: a kérdező látja, hogy hol az akadály az úton és simán kikerüli, nem megy bele, tehár vezethet. Abból lehet csak gond, hogy a vizsgán nem arra megy, amerre az oktató mondja, és ezért megbuktatják.
Kérdező: Nyilván rutinból az út jobb oldalán közlekedsz, ezt lehetne rögzíteni, hogy az a jobb oldal, ahol a kocsi megy az úton, és gyakorolni magadban sokszor, hogy melyik a jobb és a bal oldal.





Velem is ez volt és ez oktatáson derült ki. Ugye addig nem használtam annyit ezt a jobb/bal dolgot vagy volt időm végiggondolni, hogy a bal oldal az, ahol a szívem van.
Namármost oktatáson meg gyorsan kellett reagálnom ezekre a vezényszavakra így volt olyan, hogy az oktató mondta, hogy menjünk balra, én meg jobbra indexeltem és mentem is. De nem szólt semmit, mondta, hogy amúgy a másik irányt mondta, de nem szólt mert arra fele indexeltem amerre kanyarodtam és én vezetek. Balra kanyarodni tilos tábláknál sem volt gond, mert az ikon egyértelmű, hogy merre tiltja a bekanyarodást, akárhogy nevezem.
De mára tudom, hogy melyik a bal oldal, ugye mert többet gyakoroltam ezt, hogy melyiket hogy hívják.
Tudom, hogy a bal oldalt én ülök, tudom, ha valaki azt mondja hogy 'jobbról jó' akkor nem felém néz, hanem jobbra és én nézek balra. (Nyilván azért elnézek jobbra is, akárki akármit mond)
Szóval mára már egyáltalán nincs gondom ezzel, előbb keverem össze a jobb meg a bal oldalt, ha nem vezetek, mint amikor a kocsiban ülök...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!