Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Hol találok a neten PÁV...

Hol találok a neten PÁV vizsgához hasonló feladatokat?

Figyelt kérdés
2016. nov. 20. 19:56
 1/10 anonim ***** válasza:

Ilyet nem találsz a neten. Egy kis keresgéléssel viszont van néhány bejegyzés, ahol leírják, hogy miből áll.

2-3 éve csináltam a PÁV II.-t. Azt mondanám, hogy erre nem is tudsz gyakorolni, mivel nem a gyakorlatot méri a teszt, hanem az egyén képességeit: megfigyelőképesség, monotóniatűrés, reflex. Illetve 2-3 jó hosszú pszichológiai teszt is van benne. Ennél a résznél nem érdemes blöffölni, vagy jó memóriának kell lenni, mert egy kérdés többször is szerepel benne, csak más megfogalmazásban.

Egy teszt van, amire esetleg lehetne készülni, de ezt ott a helyszínen is meg lehet szokni. Egy pöttyöt kell a kormány tekergetésével az előtte kígyózó keskeny "úton" tartani. Elsőre marha egyszerűnek tűnt, aztán meg az első próba után úgy voltam vele, hogy ebből bukta lesz. :)

Amúgy nem kell ettől annyira tartani. Nem olyan gonoszak ott. Az első tesztem hibapontja felette volt az elvárásnak. Az agyturkász kérdezte utána, hogy szerintem melyik nem sikerült. Ráböktem egyből az elsőre. És miért? Mondtam, hogy túl gyorsan akartam megcsinálni és emiatt sokat melléböktem. Mondta, hogy igen, valószínű és ha gondolom megpróbálhatom újra.

2016. nov. 21. 05:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Én PÁV3on voltam nemrég,meghúztak... fáradtan mentem be és nem voltam elég gyors. csak gondoltam keresek valami hasonló feladatot ami fejleszti a reakcióidőt,gyorsaságot. beadtam a fellebbezést, nem tudok mikorra fognak időpontot adni,remélem még idén.
2016. nov. 21. 09:56
 3/10 A kérdező kommentje:
kb 3%on múlt hogy átengedjenek...
2016. nov. 21. 09:56
 4/10 anonim ***** válasza:

Az rohadt bosszantó tud lenni, mikor csak ennyin múlik!


Igen, azt nekem is mondta az oktató, hogy teljesen kipihenten menjek. Sőt, még azt se javasolta, hogy én vezessek (viszonylag messze, 170 km-re lakunk), ha kocsival megyünk.


Úgy rémlik, hogy a fellebbezés néhány hét alatt megvan. Szerintem idén még meg lehet az a PÁV.

2016. nov. 21. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim válasza:
Nem tudom ki találta ki ezt a Pav vizsgát és minek.Én nem sok értelmét látom.
2016. nov. 23. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
A PÁV-val még nincs nagy bajom. Egyszer túl van rajta az ember és el is lehet felejteni. Én a GKI-val nem vagyok kibékülve. 5 évente jól lehúzzák az embert, cserébe meg nem sok értelmes dolgot kapsz. Fizess azért, hogy dolgozhass!
2016. nov. 23. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Január 31-re adtak időpontot... nem tudom mi a retket csinálnak két hónapig...
2016. nov. 23. 13:24
 8/10 Ez a nevem! ***** válasza:
Sajnos mindig 2 honapra adnak idöpontot a Pav vizsgäkra,ha az elsö nem sikerült.En 2002-ben csinältam elöször Pav2-t es 3-at,nekem a 3-as sikerült a 2-es nem,megfellebeztem,2 honap mulva mär megvolt a 2-es is. Vannak benne olyanok,amiknek nem lätom ertelmet,de amugy szerintem van ertelme. Nyugodt lehetsz benne hogy most sikerülni fog. Ez is ugyanugy penzlehuzäs,mint a GKI kärtya. Ha pl: Ausztriäban vagy Nemetorszägban dolgozol,ott ezekben az orszägokban az adobol ezeket az összegeket le tudod magadnak irni.A Pav-näl nem tudom,de a GKI kärtya költseget azt biztos vissza tudod igenyelni.
2016. nov. 24. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Elég nagy pofánvágás volt ez a bukás, remélem most sikerülni fog. 3 jogosítványom van már,soha nem buktam meg semmiből,erre most ezen a 10 perces hülyeségen megrántanak. Csak ezen legyen már túl, a többitől nem parázok.
2016. nov. 24. 19:44
 10/10 A kérdező kommentje:
*legyek
2016. nov. 24. 19:45

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!