Megkülönböztető jelzéssel nem gond, ha az ember bemegy egy ilyen útra, igaz?
Egyszerűen sehogy se lehetett bejutni, és az egsz várost meg kellett volna kerülni a terelőúton.
Én azt mondanám, hogy nem gond, hiszen erre való a kékfény, csak azért merült fel a kérdés, mert el kellett bontani ehhez azt a terelőtáblát ... de hát már csak nem ütközik ez is valamibe (utána visszatéve).
Esetleg közlekedési szakértő mit mond?
igen, hát én még úgy tanultam, hogy összesen 2 kivétel van: a rendőri jelzések és a vasúti piros
(persze aztán a gyakorlatban mindkettő igen relatívan értelmezett és alkalmazott, de elviekben így tudom a dolgot)
EGYÉBKÉNT #4- még annyi, hogy igen a KRESZ szerint így gondolkodunk, csak aztán ne tudd meg, mennyi egyébbelső szabályzat van, ami olyan megkötéseket tesz, h az embernek égnek áll a haja sokszor.
csak pl:
1, ugye mikor jött ez a kék-piros keveréke fény, akkor nem sokkal utána kitalálták az okosok, hogy csakis jobb oldalon lehet piros, ellenben amelyiknek mégis a bal oldalra kerül, az a parancsnoki kocsi, azaz netán tömeges vonuláskor az a vezér. gyakorlatban ez csak akkor necces, ha netán két MKJ-t használó autó találkozik, akkor lehet gondolkodni, kinek is van elsőbbsége
2, aztán X szervnél azt is bevezették, hogy tekintet nélkül a sürgősségre és minden egyébre, a max sebesség autópályán is csak 160 km/h lehet, hiába engedne a KRESZ többet.
stb stb, aztán azon gondolkodok, ha netán valami történne, akkor ezekkel a belső szabályozásokkal egy bíróság mennyire foglalkozna ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!