A szemészeti vizsgálat eredményének adataitól függ.
Feltételezem, hogy B-kategóriás vezetői engedélye van, hiszen ez feltétel a C-kategóriás vezetői engedélyhez. A C-kategóriához a 2. egészségi alkalmassági csoport alkalmassági feltételeit kell teljesíteni.
1) A jobban látó szemével legalább 0,8-es látásélesség, a gyengébb szemével pedig legalább 0,1-es az elvárás.
Lényeges, hogy ezt szemüveg-, illetve kontaktlencse használatával is lehet teljesíteni, annyi megkötés van, hogy ezek dioptriája nem lehet 0,8-től nagyobb.
A 0,8-es látásélesség azt jelenti, hogy a Kettesy-féle látásélesség-vizsgáló táblán, felülről számítva, a 10. sort is el kell tudni olvasni, ami a vastag, színes – többnyire piros – vonal alatti 3. sor. (28 71 33, illetve az ebben a sorban levő Ammon-jelek.)
A 0,1-es pedig a legfelső sor. (W 42.)
Tehát, ezt elegendő 0,8 dioptria alatti szemüveggel, kontaktlencsével teljesíteni; nem kell szabad szemmel.
Úgy gondolom, ez teljesíthető lehet, hiszen a gyengébb szemre igen enyhe az előírás.
(Megtanulni nem érdemes a táblát! A szemészeteken használnak változó számokat, jeleket mutató elektromos táblákat.)
2) A színlátással nem tudom hogyan áll (Ishihara „kavicsos” könyv); de itt is próbálgathatja (külön-külön szemmel): [link]
Ha nincs gondja, akkor az erről való megfelelést biztosra veheti.
Ezzel, a gyengébb szemnél gond lehet, B-kategóriánál nem számított. Probléma esetén a szemész szakorvos dönt. (Tompalátással úgyis oda fogják küldeni.)
3) Ennek a szemproblémának egyik legkritikusabb része a térlátás.
Erre vonatkozóan komoly elvárás van, ami jelentős többlet az 1. csoportú alkalmassághoz képest. Az elvárás:
„vízszintes irányban mindkét szemre legalább 160°-os, amely balra és jobbra legalább 70°-ot, felfelé és lefelé legalább 30°-ot bővül, és
a látótér középpontjától számított 30°-os sugarú tartományon belül a látás nem terhelt.”
Nem tudom, ezzel hogyan áll. B-kategóriánál kisebb szögek voltak elvártak.
4) A tompalátás egyik problémája lehet a kettőslátás. B-kategóriánál szemész szakorvos dönthet, hogy vezethet-e vele; C-kategóriánál ez kizáró tényező.
Az egészségi alkalmasság követelményei itt olvashatók:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!