Hallott valaki erről a az uj autópálya matricáról D2 -ES kategória érdekelne mi alapján kell fizetni?
Az autópálya matrica nem új dolog, annyira nem új, hogy évek óta matrica sincs!
:D
Ha D2 kategória, vagyis 3,5 tonnát meghaladó jármű, akkor bizonyára az ún. használat alapú útdíjfizetésre gondoltál.
Kezdetnek:
Az elektronikus útdíj 2013. július 1-jén kerül bevezetésre hazánkban, az uniós technológiai követelményeknek, továbbá az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatásnak (EETS) megfelelően. A HU-GO névre keresztelt rendszert a közeli bevezetésnek köszönhetően a korábbi tervekhez képest egyszerűbb változatban helyezik üzembe.
Az elektronikus útdíj azonban nem veszi át az autópályamatrica helyét, hiszen nem is annak helyettesítésére született. Ennek egyik magyarázata, hogy a díjköteles útszakaszok nem pusztán az autópályákat érintik. Másik magyarázat, hogy az elektronikus útdíjfizetési kötelezettség nem terjed ki minden gépjárműtípusra.
Az elektronikus útdíj ugyanis kizárólag a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsikra vonatkozik. Ennek megfelelően a 3,5 tonna össztömeg alatti járművek és autóbuszok továbbra is az e-matricás rendszer szerint közlekedhetnek. A 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek körében kivételt képezhetnek az élőállatot, illetve a mezőgazdasági terményeket szállító járművek, melyeket nem érinti az elektronikus útdíjfizetési kötelezettség.
A további 3,5 tonnát meghaladó járművek esetében – a kivételektől eltekintve – már csak a díjbesorolás kérdéses. A csoportosítás alapvetően tengelyszám alapján történik, ennek megfelelően három kategória létezik, a kéttengelyes (J2), a háromtengelyes (J3), illetve négy- vagy többtengelyes (J4) járművek csoportja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!