Én annó első órán 110el mentem esőbe, mikor szólt az oktatóm, hogy az út állapota és az időjárás nem indokolja ezt a sebességet:D
2009. szept. 12. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
2/13 anonim válasza:
Na 1. azt megnéztem volna. kérdező: mivel még nem voltál így rutinpályára fogsz menni, először tanulmányozni az autót, elindulás ilyesmi és a rutin feladatok gyakorlása + a műszakit is szóban fogjátok gyakorolni (mivel szóban fogsz majd vizsgázni is).
2009. szept. 12. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
3/13 anonim válasza:
Nálunk ismerkedés volt és unos untalan előre hátra, gyakorolni kellett a kuplungozást ezzel, de csak egyesig kapcsolhattam fel. 50 méter előre, aztán 50 méter hátra. 10 percenként be kellett kapcsolni a ventilátort, mert felforrt volna a víz (Skoda 120). Nagyon nagy élmény volt, 2 óra múlva úgy éreztem, hogy leszakad a nyakam. A második alkalommal meg már vihettem az oktatót a kórházhoz, mert bent feküdt a felesége és ment látogatni. Zabszem próbát nem álltam volna ki, annyira be voltam tojva a forgalomban, én előtte sosem vezettem. Aztán vártam ott egy órát rá és mentünk vissza a pályára. Ekkor már azért éreztem, hogy tanultam valamit, de azt is, hogy nem éppen korrekt az órák kihasználtsága, no meg azt, hogy lesz még mit tanulni. Ma már jobban kiállnék az érdekeimért, de akkor még egy betoji 17 éves voltam, rengeteg gátlással.
2009. szept. 12. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
4/13 anonim válasza:
Nekem az első óra annyi volt, hogy gyakoroltuk az elindulást, (ámbár nem volt vmi extra nagy feladat, mert az autó dízeles volt) aztán rögtön kezdtem is gyakorolni a szlalom feladatot, majd egy kevés műszaki, aztán irány a város. Szóval én vezettem már első órán is forgalomban, ennek az volt a célja az oktató szerint, hogy lássa, hogy viszonyulok az autóhoz és hogy tudom e használni a váltót. Amúgy minden egyes rutin órán kivitt a városba is egy negyed órácskát, hogy szokjam a közeget.
2009. szept. 12. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
5/13 anonim válasza:
az 1. nagyokosnak az a tempó asszem lehetett kb feleleakkora tempó is mint amit ideálmodott. Hülye f*szkalap...
Az elején pedig semmi többre ne számíts mint egy zárt részen szépen végigveszitek h mi mire való a kocsiban, és kb egy óra múlva eljuthatsz odáig h lesz fogalmad a helyes pedál kezelésről. Kezdetnek ennyivel is elégedett lehetsz. Esetleg a 2. órában már egy alacsony forgalú útra is kimerészkedhettek, és kb a mások számára kegyetlen idegesítő 30-40 közti tempóval végigerőlködtök pár km-t.
Ledudál pár nyögdíjas tatter a babettájával a belső sávban, bemutat néhány biciklisfutár miközben szélsebesen elhúz balról, te pedig szétizzadod a bugyidat idegességedben, miközben azt hiszed h idő előtt jött meg a havibaj. XD
2009. szept. 12. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
6/13 anonim válasza:
Első órán az oktató megmutatta a kocsin a kezelőszerveket, elmondta a napi első elindulás előtti ellenőrzéseket és azokat amikből majd egyet kel a vizsgán elmondani. Ez minden óra előtt így volt hogy el ne felejtsem.
Megkérdezte hogy vezettem e már autót, mondtam hogy igen. Beültünk és csináltuk a rutinfeladatokat.
Én dízelen tanulok szal az elindulást nem kellett gyakorolni de ha benzinesen fogsz tanulni akkor valószínűleg az első órán ezt fogjátok csinálni.
2009. szept. 12. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
7/13 anonim válasza:
Nekem első óra így kezdődött: "na akkor most kivisszük (Frédit) a vasútállomáshoz. Azt hittem eldobom az agyam, mert hát előtte vezettem max 200 métert. :P
2009. szept. 12. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
8/13 anonim válasza:
Nekem első órán a tanár elmondogatott pár alap dolgot a kocsiról (pedálok, váltó használata), aztán másfél órán keresztűl csak elindultam és megálltam majd újra elindultam és megálltam. Mindezt persze egyesben. Csak a következő alkalommal mentünk a rutin pályára. Igazából be voltam annyira tojva az egésztől, hogy pont jó volt az a kis másfél órás szoktatás az elején, ami kb olyan volt még akkori ésszel is, mintha dodzsemeznék :)
2009. szept. 12. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
9/13 anonim válasza:
nekem annyiból állt hogy 50 percig magyarázta hogy mi a dörgés aztán elvitt egy olyan útra ahol naponta 10 autó jár és ott gyakoroltuk az elindulást megállást,fel le kapcsolást egy kézzel vezetés(a sebváltó kapcsolása miatt).annyira jó volt hogy fúúúúúúúú...utána mindig én vittem ki a rutinpályára a kocsit persze a nagy forgalmas utakat elkerülve.:D
2009. szept. 12. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
10/13 anonim válasza:
Csodálkozom hogy szinte mindenki vezetett egyből forgalomban, mert ha jól tudom míg nincs meg a rutin vizsga, nem mehet forgalomba a tanuló, vagy a kérdést én értelmeztem rosszul vagy ti?
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!