Ti szoktatok segíteni látássérült embereknek az utcán / tömegközlekedési eszközön? Ha nem, miért?
Ez amolyan magánfelmérés, én is látássérült vagyok, így némi tapasztalatot nekem is sikerült összegyűjteni, hogy nagyjából milyen korosztály, és melyik nem képviselői segítőkészebbek.
Sokaktól hallottam, hogy szívesen segítenének, de nem tudják, hogy mit kezdjenek a helyzettel, hogyan segítsenek. Ez igaz?
Légyszi kort és nemet is írjatok!
Ha van kérdésetek, én is szívesen válaszolok.
Most látom, hogy ugyanaz lehetsz.
Szóval miért is vagyunk mi kiszámíthatatlanok? Hallottál már a véreskezű vak gyilkosról? Mert én nem.
Az intézetről meg annyit, hogy ez nem mentális betegség, és bármennyire is fáj ez egyeseknek, ugyanúgy a társadalom részét képezzük, mint mindenki más.
Ennyi erővel a notórius helytelenül írókat is intézetbe zárathatnánk, nem?
Látom sokszor felmerül, hogy az akin segíteni szerettünk volna, leordította a fejünket.
Megmondom őszintén, ha egy vadidegen, egyszerűen felkapja a babakocsit, mikor felszállok a buszra, tuti én is leordítom a fejét! :D
Miért? Mert nem ismerem és a legdrágább kincsemre "tette rá a kezét". Ugyan így reagálnék, ha szó nélkül hátrafordulna és megpróbálná a bőröndöm elvenni ;)
Tehát ha segíteni szeretnék, először kérdezzük, hogy "Segíthetek?" és onnantól már az se gond, hogy hogyan, mert 90%-ban a válasszal együtt jön az is, hogy miként :)
Tömegből való kiválás.
Aki magában segít az akkor is ott van, mikor vele vannak a barátai/ ismerősei. Ha akkor nem segít, akkor máskor se segítene.
Én nagyon szívesen segítenék, de nem tudom, hogyan. Félek mindig, hogy rosszabbat teszek, mint jót, vagy kellemetlen helyzetbe hozom az illetőt.
Nő vagyok, 28 éves. :)
Igaza van az előzőnek, hogy nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy "segíthetek-e". Viszont ha bizonytalan vagy, nem tudod, hogy ha igen, akkor hogyan, akkor azt is kérdezd meg nyugodtan. Nincs ebben semmi rossz. Egy vak ember sem várja el senkitől, hogy profi módon tudjon neki segíteni, hisz ezt is bizonyos szinten úgymond tanulni kell. Legalábbis belerázódni.
A bátyámmal igen ritkán találkozunk, így még ő sem tud igazán megfelelően segíteni nekem. Még azzal sincs tisztában, hogy ha kísér, én, vagy ő karoljon-e a másikba. ( bár már megtanulhatta volna ennyi idő után:) ). Mindig megfogja a karom, és vezet, mintha egy épp nyakoncsípett tolvaj lennék.:) Semmi gond, ilyenkor kérem, engedjen el, és én belekarolok.
Itt is, mint az élet bármely területén, a titok, a kommunikáció.
Egy teljesen vak ismerősömtől tanultam, hogy a segítséget sosem szabad visszautasítani, mert különben a végén akkor sem fog segíteni senki, amikor igazán szükségem lesz rá.
A látássérültek nagy része szerintem így gondolkodik.
...és most szívesen mondanám azt, hogy aki pedig nem, az meg vessen magára, de sajnos mint ahogy olvashattuk is, ez nem így van, mert az az összes vakra kihat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!