Kit büntetnének meg?
Mondjuk én vagyok, aki azon az úton megy, akinek jobbkézszabály miatt elsőbbséget kell adnia a köv. kereszteződésnél. Lassítok is, de a sofőr jobbról elenged.
A jobbkezes utca egy sávos. Egyszer csak megjelenik egy taxis a sofőr mögött, aki intett, hogy elenged. A taxis előre nyomakodik az elsőbbséget adó jobb oldalán, úgy, hogy egy kicsit a járdára is fel kell mennie.
Ha nem figyelek koccanunk...
Nem egyszerű a dolog.
A KRESZ úgy fogalmaz, hogy az elsőbbségről való lemondást csak abban az esetben szabad elfogadni, ha meggyőződtünk arról, hogy az elsőbbséggel rendelkező úton haladó más jármű(vek) is lemondtak az elsőbbségükről. Mivel az elsőbbségről való lemondás minden esetben KÉT jármű (illetve jármű/gyalogos) között jön létre. Ha koccantatok volna, akkor ezen rendezőelv alapján a te felelősséged megállapítható. De. Ha az utca egysávos, akkor belép egy olyan szabályértelmezés is, miszerint a járművezetőnek csak arra az esetre kell felkészülnie, amire az adott forgalmi helyzetben számítania kell. Tehát az egysávos úton egy elsőbbségéről lemondott jármű esetében nem várható el, hogy egy szabálytalanul közlekedő másik jármű hirtelen megjelenik.
Ezért mondom, hogy nem sima ügy, ugyanis a KRESZ-ben sok minden nem fehér, vagy fekete.
Igen, ezért írtam direkt, hogy egy sávos. A taxis jobb kerekei még a járdára is felmentek.
Állítólag a rendőrök csak a jobb kezet néznék.
Hát nem tudom...
Tegyük fel, lenne tanúm. Csak azért kérdezem, hogy tényleg ennyire igazságtalan a rendszer?
Tudom, hogy vannak ennél sokkal bonyolultabb esetek és ott vsz csak az alapszabály alapján döntenek. De mindig ez lenne?
Én is hasonlóan emlékeztem mint az #1 és #5 komment írója.
Hogy pontosan tudjak idézni, megnéztem a jogtárban a KRESZ mai napon érvényes változatát (1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet) és megdöbbenve tapasztalom, hogy kivették belőle...
Nincs szó elsőbbségről való lemondásról az egész jogszabályban!
A lemond szó sem szerepel benne, toldalékolva sem, valamint az 59 db elsőbbség szó vagy ragozott alakjainál sem szerepel semmi hasonló, amire emlékezünk...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!