A vezetésben a gyakorlattal megjön majd az önbizalom is?
12 éve van jogsim, de 11 évig nem vezettem, mert friss jogsival szereztem pár rossz élményt rögtön, amikor az akkori pasim meg apukám kocsiját próbáltam vezetni. Így én el is süllyesztettem a jogsimat 11 évre.
Aztán kb 1 éve rávettem magam, hogy gyakorolok picit a férjem segítségével. Azóta levezettem pár ezer km-t, órákat vezettem autópályán, már el merek indulni gps-el olyan helyre is, ahol még sosem jártam előtte. Saját magamat is megleptem azzal, hogy szerintem egészen jól vezetek. Ahhoz képest mindenképp, amit 11 évig gondoltam magamról.
Viszont folyamatosan bennem van az az érzés, hogy ez nekem nem megy, van bennem egy kis szorongás, ha idegen helyre indulok. Pedig mindig mindent szépen megoldok, a kresszel sincs gondom. Talán kicsit imposztor szindrómában szenvedek a vezetéssel kapcsolatban...
Ezek az érzések elmúlnak majd egyszer, ha csinálom és megyek rendszeresen?
Aki a való életben sem magabiztos, az a volán mögött nem lesz varázsütésre az.
Aki magabiztos a legtöbb helyzetben, a volán mögött még elbizonytalanodhat.
Nem kell vele foglalkozni, vezetni kell és kész.
Az ismerős útvonalakon már rutinos vagyok. Utasaim elmondása szerint egyáltalán nem vezetek bizonytalanul, kicsit se jön le az, hogy nincs önbizalmam. Ez csak egy érzés, ami bennem van.
Sajnos kikerülhetetlen, hogy el kelljen indulnom olyan helyre is, ahol még nem jártam, de szerencsére ritkán van ilyen.
Természetesen a jogsimat megújítottam annak ellenére is, hogy akkor még nem is terveztem használni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!