Rendőrrel való szóváltás után kaphatok csekket?
Hali!
A minap városunk belvárosában futóverseny volt, és a komplett belváros közlekedését megbénította az esemény. Futóverseny útvonalával párhuzamosan van a telephelyünk ahova az utam tartott. A szóban forgó szóváltás előtt már 6 kereszteződésben lettem elterelve, és egyik rendőr sem tudta megmondani hogy az XY utcába, hogy jutok el. A 7. kereszteződésben már nagyon pipa voltam.....körülbelül 200 méterrel arrébb lett volna az úticélom, de újra letereltek a másik irányban. Erre kiszálltam és oda siettem a rendőrhöz fennhangon, hogy ugyan mégis mondja már el hogy az XY utcára, hogy jutok el?! Erre ő elkezdte sorolni a tételeket szintén fennhangon, Gépjárművet nem rögzítettem, kereszteződésben nem állunk meg, eddig 100 ezer soroljam? Végülis eljöttem, semmilyen dokumentumot nem kért, én sem írtam alá semmit. Rendszám alapján esetleg utólag kaphatok valamit, vagy ilyenkor ez már nem lehetséges? 20 éve vezetek, még csak gyorshajtásom sem volt sose, tehát az ilyen ügyekben nulla tapasztalatom van. Mielőtt jönnének az okosok.....igen tudom hogy igaza volt, de a pillanatnyi hév elkapott. Köszi előre a válaszokat.
Ha akkor elengedett papír nélkül, akkor semmi. De máskor legyen több önuralmad.
A rendőr azért áll ott, mert odaállították, hogy erre ne engedje az autókat, hanem terelje amarra. Mit tudja ő, hogy öt kereszteződéssel arrébb mi van lezárva és mi nincs? Ez olyan, mint amikor a vonaton a kalauzzal veszekednek azért, mert késik a vonat. Tényleg késik, mert rossz a műszaki állapot, mert valahol baleset történt, mert szemből érkező vonatot kell várni stb. stb. Egyikről sem tehet a kalauz, csak ő találkozik az utasokkal, ezért rajta csattan az ostor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!