Hajózásban is van "jobbkéz-szabály", vagy ott a nagy hajóknak van előnye a kishajókkal szemben?
"6.03-bis cikk – Keresztezés
1. Ha két egymást keresztező hajó olyan irányban halad, hogy az összeütközés veszélye jöhet létre, az a hajó, amelyik a másik hajót a saját jobb oldala felől látja, köteles a másik hajó útjából kitérni, és ha a körülmények lehetővé teszik, el kell kerülnie az útvonal keresztezését a másik hajó előtt. Ugyanakkor a hajóút jobb oldalán haladó hajó nem változtathatja meg a menetirányát. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a kishajóra más hajók viszonylatában.
2. Az 1. bekezdésben foglalt előírásokat a 6.13, a 6.14 és a 6.16 cikkben foglaltak alkalmazása esetén nem kell alkalmazni.
3. Az 1. bekezdésben foglaltaktól függetlenül – ha két különböző fajtájú kishajó oly módon halad egymást keresztező útvonalon, hogy az összeütközés veszélye jöhet létre – a kisgéphajónak ki kell térnie más olyan kishajó útjából, amely nem kisgéphajó, az olyan kishajónak pedig, amely nem kisgéphajó és nem vitorlával haladó kishajó, ki kell térnie a vitorlás kishajók útjából.
Ugyanakkor az a kishajó, amelyik a hajóút jobb oldalán halad, menetirányát nem változtathatja meg.
4. Az 1. bekezdésben foglaltaktól eltérően – ha két vitorlás hajó olyan egymást keresztező útvonalon halad, hogy az összeütközés veszélye jöhet létre – az egyiknek ki kell térnie az alábbiak szerint:
a) ha a hajók különböző oldalszéllel haladnak, a baloldali széllel haladó köteles a másik útjából kitérni,
b) ha a hajók azonos oldalszéllel haladnak, a szél felőli oldalon lévő köteles a szél alatt haladó útjából kitérni,
c) ha a szelet balról kapó hajó a másik hajót a szél felőli oldalon látja és nem tudja meghatározni, hogy az milyen széllel halad, köteles annak útjából kitérni.
Ugyanakkor az a hajó, amelyik a hajóút jobb oldalán halad, menetirányát nem változtathatja meg.
Az e bekezdésben foglalt rendelkezések a kishajóra más hajó viszonylatában nem vonatkoznak.
6.04 cikk – Találkozás: általános szabályok
1. Ha két hajó oly módon találkozik, hogy összeütközés veszélye állhat fenn, mindkét hajó úgy köteles jobbra kitérni, hogy bal oldalukkal haladhassanak egymás mellett el. Ez a szabály más hajók viszonylatában a kishajókra nem vonatkozik.
2. Találkozáskor a hegymenetben haladó – a helyi viszonyokat és a többi hajó mozgását figyelembe véve – köteles utat engedni a völgymenetben haladó számára.
3. A hegymenetben haladó nem ad jelzést, ha a völgymenetben haladónak bal oldala felől enged utat.
4. Ha a hegymenetben haladó jobb oldala felől enged utat a völgymenetben haladónak, a jobb oldalán kellő időben köteles:
a) Nappal:
aa) erős villogó fehér fényt mutatni, illetve világoskék zászlóval vagy táblával jelezni, vagy
ab) világoskék táblát egy közepesen erős villogó fehér fénnyel egyidejűleg mutatni.
b) Éjjel
– közepesen erős villogó fehér fényt mutatni; ezzel egyidejűleg egy világoskék táblával is jelezhetnek.
Ezeket a jelzéseket elölről és hátulról is láthatóan az elhaladás befejezéséig kell mutatni. Tilos ezeket a jelzéseket a szükséges időn túl mutatni, kivéve, ha a hajó azt jelzi, hogy kész folytatni a völgymenetben haladó hajók jobb oldalon való elengedését. A világoskék táblát legalább 5 cm széles fehér kerettel kell ellátni; a keret karos szerkezete és a villanó fényt adó lámpatest sötét színű legyen.
5. Amint felmerül annak veszélye, hogy a hegymenetben haladó hajó szándékát a völgymenetben haladó hajó nem értette meg, a hegymenetben haladó hajó köteles a következő hangjelzéseket adni:
a) egy rövid hangjelzést, ha az elhaladást a hajók bal oldala felől kívánja végrehajtani, vagy
b) két rövid hangjelzést, ha az elhaladást a hajók jobb oldala felől kívánja végrehajtani.
6. A 6.05 cikkben foglalt rendelkezések megtartásával a völgymenetben haladó hajó köteles a fenti rendelkezéseknek megfelelően a hegymenetben haladó hajó által javasolt oldal felől elhaladni és a hegymenetben haladó hajó által adott, a 4. bekezdésben foglalt vizuális jelzéseket és az 5. bekezdésben foglalt hangjelzéseket megismételni.
7. A 2–6. bekezdésben foglalt rendelkezések nem vonatkoznak sem a kishajókra más hajók viszonylatában, sem pedig kishajók más kishajókkal való találkozására."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!