Tiltott helyen várakozik, ezért felejtem? Mire lehet egy ilyen cetlinél számítani?
Felejteni vagy feljelenteni, nem mindegy :D
És ja, a bünti majd később, de jönni fog.
Ha közterület-felügyelet hagyta az üzenetet, akkor nem KRESZ szabály által tiltott helyen várakoztál, hanem olyan helyen, ahol önkormányzati rendelet tiltja. (Például: zöldterületnek van nyilvánítva, így környezetkárosítás miatt bírságolnak. Lehet önkormányzati rendeletben zöldterületnek nyilvánítva olyan terület is, ahol akkor van zöld, ha zöld autó áll ott, vagy valaki zöld ruhát visel.)
Az önkormányzat által megállapított bírságot szabják ki, ez ötezer forinttól ötvenezer forintig terjedhet.
┌─ Közlekedési szabályszegések közül, közterület-felügyelő csak a behajtási tilalomra, a korlátozott övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra vonatkozó szabályok megszegése esetén bírságolhat.
↑
1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről 20. § (1) kg) és 20. § (11) f) ─┘
┌─ A felügyelő a helyi közúton jogosult megállítani, illetve feltartóztatni a köztisztasági szabályokat, továbbá a közúti közlekedésről szóló 1/1975. (II. 5.) KpM-BM együttes rendelet 40-41. §-ában, valamint más megállásra, várakozásra vagy táblával jelzett behajtási tilalomra vagy korlátozásra vonatkozó szabályokat megszegő járműveket.
↑
1999. évi LXIII. törvény a közterület-felügyeletről 21. § ─┘
Megjegyzés: az 1/1975. (II. 5.) KpM-BM együttes rendelet, a KRESZ.
Tehát, KRESZ által tiltott várakozás esetén nem bírságolhat a közterület-felügyelet (ez a rendőrség jogköre), csak feltartóztathatja a járművet.
"Tehát, KRESZ által tiltott várakozás esetén nem bírságolhat a közterület-felügyelet (ez a rendőrség jogköre), csak feltartóztathatja a járművet."
Ennek ellenére vígan bírságolnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!