Milyen magasnak kell lenni minimum a jogosítvány megszerzéséhez? Van erre egyáltalán erre valamijen jogszabály?
A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló rendelet nem tartalmazza a magasság vizsgálatát, nem tartalmaz erre vonatkozó feltételeket.
A járművek műszaki feltételeiről szóló rendelet tartalmaz olyan követelményt, hogy a gépkocsi vezetőüléséből a vezető szemhelyzetéből nézve
- a jármű előtt, a jármű elejétől 5,0 méter távolságban a talajnak láthatónak kell lenni,
- a jármű előtt, az úttest szintje felett 5,0 méter magasságban, a jármű elejétől 8,0 méter távolságra lévő pontnak láthatónak kell lennie.
A ma használt gépkocsik jó részénél állítható az ülésmagasság is, a kormány is többféleképp, de aki túlzottan alacsony, annál fennáll a lehetőség, hogy bár kilát, de nem éri el kellően a pedálokat, esetleg a mechanikus sebességváltókart sem; illetve más, adott időjárási körülmények közt nélkülözhetetlen kapcsolókat, szabályzókat.
Ilyen esetben csak kellően átalakított járművet tud vezetni, tanulni is csak ilyenen tud.
Ha az egészségügyi alkalmasságot vizsgáló orvos bizonytalan annak tekintetében, hogy a magassága miatt képes lesz-e biztonságosan vezetni, akkor szakértő bizottság véleményét kérheti. Ilyen esetben az orvosi szakértő bizottság kiegészül jármű műszaki szakértő taggal is, akit a gépjármű-közlekedési hatóság jelöl ki; akár gépjármű-szimulátoros vizsgálatot is végezhetnek, megállapítva, hogy a vizsgát személy csak milyen kialakítású jármű vezetésére alkalmas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!