Régen sokkal könnyebb volt a jogsi szerzés ?
Nem, nehezebb volt.
Kezdve azzal, hogy régen vizsgán egy kerékcserét megkellett tudni csinálnod, most elég, ha tudod elméletben hogyan kellene.
#3 ez nem teljesen igaz, megnézel 30 éves képet Budapestről már ott is volt forgalom, azon kívül se szervo, se mindenféle könnyítő elektronika nem volt és alap autószerelést kellett tudni.
Most meg kb parkolni se kell tudni, mert mutatja a kamera, pityeg, helyetted beáll.
Egyébként meg 6 éve van jogsim, Budapesten tanultam vezetni, nekem nem okozott gondot a sok autó, meg így legalább megtanul közlekedni az ember meg figyelni
Nem tudjuk, mert aki 30-40 éve vizsgázott az nem tudja hogy most milyen vizsgázni....D
Én 21 éve szereztem jogsit, 2 szer is megbuktattak a forgalmi vizsgán, csak 3.-ra mentem át.
Akkor még ráadásul volt egy külön rutin vizsga is, amig az nem volt meg ki se mehettél a forgalomba.
Motorra szerintem jóval könyebb volt mint most. 1989-ben 14 évesen csináltam kismotorra, hivatalos nevén segédmotorkerékpár. Velünk párhuzamosan csinálták a nagymotorosok , de a rutinfeladat ugyanaz. Light szlalomozás, meg visszafele felgyorsítani, és megállni a vonalnál. Persze a nagymotorosoknak utána még volt városi, mi meg megkaptuk a papírkánkat egyből. Akkor nem volt fényképes igazolvány mint most.
Most csinálom korlátlan A-ra a jogsit, és durván megszigorították a rutint, 3x kell végigmenni a rutinpályán, különböző feladatsort bemutatva, plusz egy 8-ast is kell tolni. Azoknak is nehezen megy, akik mondhatni rutinosak és A2-ről akarnak korlátlanra menni. Nekem is másodjára sikerült levizsgázni 20 óra rutinozás után.
B-s jogsit, 1993-ban csináltam, akkor még külön volt a rutinvizsga és a városi vezetés. Addig ki sem mehettünk a forgalomba, amíg az előbbiből nem vizsgáztunk. Ebben viszont szerintem enyhítettek, hiszem ezt eltörölték. De ezzel mindig variáltak, mert szüleimnek meg ugyan volt rutinvizsga, de egyben a városival, vagyis csináltál egy rutinfeladatot, majd irány a város.
Vizsgáztam a 80-as évek elején és most pár évvel ezelőtt. Szerintem most valamivel nehezebb, mert a 40 év alatt rengeteg új szabály és fogalom került a KRESZ-be, ezért többet kell tanulni és fejben tartani.
Kerékcserét és semmi mást sem kellet csinálni csak elméletben.
• 1970. decemberében volt a „B” kategóriás gyakorlati vizsgám. (Arra már nem emlékszem, hogy ilyen kategóriának volt-e nevezve.)
Az elméleti vizsga szóbeli vizsga volt; a húzott tételeket szóban el kellett mondani (pl. előzés téma esetén a vele kapcsolatos feltételeket; pl. megállás, várakozás téma esetén a tilalmakat; pl. adott jelzőtábla esetén, hogy mire vonatkozik, mi kivétel stb.)
Rutinvizsgán többféle feladat volt (nem csak parkolás és megfordulás, hanem elindulás emelkedőn, saroktolatás, megállás oszlop előtt adott távolságon belül az oszlop érintése nélkül előre- és hátramenetben is, amikre emlékszem), és például parkolási formák közül nem csak egyet kellett végrehajtani.
A gyakorlati vizsga akkor is forgalomban történő vezetés volt; nem voltak kijelölt vizsgaútvonalak. Annyi volt, hogy az oktatók tudták, hogy a különböző vizsgabiztosok mely útvonalakat szeretik, és mindenhol jártunk gyakorlás közben.
Minden vizsgám elsőre sikerült.
Nehéz beleélnem magam egy most tanuló helyébe, de mai tudásommal a mostani elméleti vizsga bizonyára gyorsan és könnyen sikerülne, hiszen élőn tartom a tudásom.
Úgy gondolom, hogy rutinpályán könnyebb volt mindent begyakorolni és ott vizsgázni, most, vezetés közben azért nehezebb lehet egy-egy helyre beállni. Persze, a mostani gyakorlatommal nem okoz gondot akárhol, akármilyen módon beállni parkolóhelyre, vagy úttesten megfordulni.
És a forgalomban vezetés sem okoz gondot a meglévő gyakorlatommal; a szabályos közlekedés sem gond, hiszen így vezetek.
• 1973. januárjában volt a „nagymotoros” rutinpályás vizsgám; ennek alapján „A”, „A1”, „A2” érvényes kategóriáim vannak. Forgalomban nem kellett vezetni. Az elméleti vizsga papíralapú írásos teszt volt.
Mindkettő elsőre sikerült.
Vagy 20 év óta már nem motorozok, motorom sincs. Úgy gondolom, kevés gyakorlás után sikerülne a rutin- és gyakorlati vizsga is.
• 2004. szeptemberében volt a „C” gyakorlati vizsgám.
Azok a vizsgák voltak, amelyek most is vannak; minden elsőre sikerült.
Évtizedek óta nem vezettem teherautót, nem is kérem a 2. alkalmassági csoportú vizsgálatot, így csak a vezetői engedélycsere adatlapján szerepel a „C” és „C1” kategória, a vezetői engedélyen, nem.
A kerékcsere fizikailag vélhetően kifogna rajtam, egyébként bizonyára le tudnék vizsgázni mindenből. Azt a hajszát, amiben ma része van a fuvarozók nagy részének, nemigen bírnám; teljesíteni sem tudnék, mert betartom a szabályokat. De, egy rutinpálya és vizsgaút teljesíthető lenne.
'97-ben biztos. Kisebb volt a forgalom, szabálytalankodóra nem is nagyon emlékszem, ami ma mindennapos.
Gimiben csináltam a jogsit, egy osztálytárs bukott meg többször is, többiek elsőre átmenetek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!