Félelem legyőzése a vezetéstől az alábbi esetben?

Nem mondom, hogy általános, de amikor első alkalommal mentem Budapest családi házas külső kerületéből beljebb (de nem a lesűrűjébe), azon csodálkoztam, hogy senkit nem öltem meg. Teljesen kába voltam. Nem velem történtek a dolgok, hanem körülöttem. Csőlátásom volt, de előttem levő dolgokat sem érzékeltem. Éreztem, félre kellene állnom, de az sem ment. Nem tudtam helyesen dönteni.

Másnap meg úgy elkevertem, hogy 4-5 km kerülőt tettem. Egyszerűen nem tudtam sehol visszakeverni, mert rendre túlmentem azokon a kereszteződéseken, amelyeken egy jobb/jobb/jobb/bal irányváltoztatással visszafelé tudnék menni.

Harmadik napon meg az égvilágon semmi bajom nem volt. Na nem vezettem úgy nyilván, mint most 15 évvel később, de egye kezdőhöz képest elég jól elvoltam.

Elöször is, ilyen idös terhesen nem igazán javasolt vezetni.

Másodszor, ha nem vagy képes egyedül vezetni, akkor hogy kaptad meg a jogosítványt?

Amíg kell valaki, aki "közbeavatkozik", addig nem lett volna szabad megadni a jogosítványt.

A megoldás, valahol - üres parkoló vagy más nem forgalmas hely - elkezdesz gyakorolni az autóval, megtanulni rendesen kezelni, hogy minden mozdulat teljesen automatikus legyen, ha ez már "álmodban is" megy, akkor menni a forgalomba, de olyankor, amikor nem igazán sok ember van úton arrafelé.

Azt kell megtanulni, hogy egyedül vezetsz, erre elvileg képesnek kell lenned, a jogosítvány ugyanis ezt jelenti.

Ha mindig van valaki melletted, soha nem fogod a kellö önbizalmat megszerezni, márpedig szerintem ezzel van a legnagyobb gond.

Ezen a bajon csak a gyakorlás segít.

Tervezz magadnak kisebb utakat. Nézd meg alaposan a térképen, hol, merre kell menni. Aztán indulj el.

Én az első útjaimra magammal vittem a kutyámat, hogy ne legyek teljesen egyedül :-)

Azért jártam autóval dolgozni, hogy ne essek ki a gyakorlatból és szokjam a forgalmat.

Nekem sokat segített, ha volt mellettem egy tapasztalt sofőr, akiben megbíztam, és aki helyet tudott velem cserélni, amikor úgy éreztem, hogy elfáradtam.

Az elején attól is féltem, hogy a célnál majd nem fogok tudni parkolóhelyet találni.

Aztán mentem minden felé, hosszabb, rövidebb utakra. Néha eltévedtünk, mert benéztem a lehajtót, vagy későn vettem észre, hogy be kellett volna kanyarodnom. De ilyenkor jutottunk a legszebb helyekre.

Később megtapasztaltam, hogy a többi autós vigyázz rám, hisz mindenki haza akar érni. Aztán, ahogy telt az idő, már én is észrevettem az apróbb történéseket, tudtam segíteni a többi közlekedőnek.

Igy most 7 év és kb.70 ezer kilóméter megtétele után már sokkal nyugodtabban indulok útra.

Szóval ne add fel.Gyakorolj sokat.

Sok balesetmentes kilómétert és boldog baba várást kívánok !

Ne aggódj, el fog múlni, csak gyakorolj. :-)

Még egy történet:

kb. fél éve volt meg a jogosítványom, amikor kitaláltuk, hogy felmegyünk a Mátrába egy hétvégére. Amikor elindultunk csodaszép idő volt. Másnap esni kezdett az eső, ami ráfagyott az útra és erre még esett kb.10 centi hó.

Na ezen az úton kellett lejönni. kb.5 km a tükörjégen a szerpetinen lefelé. Ott szereztem az első ősz hajszálaimat.

Az első települést jelző tábla után , már nem volt jég, aztán víz sem. Azóta sem örültem annyira a település táblának, mit akkor.