Budapest mely részei biztonságosak és szépek?
Sziasztok.
Érdekelne, hogy Budapesten hol vannak a legbiztonságosabb kerületek és a legszebb városrészek ahova érdemes lenne költözni. Ahol szép kialakított parkok vannak, jó közlekedés és átlagos emberek vannak. Ahol akár egyedül is lehetne közlekedni félelem nélkül akár este is. Nem vagyok Budapesti de hamarosan az leszek és ilyen helyre szeretnék költözni. Interneten nézegettem kerületeket, képeket de személyes élményekre is kíváncsi vagyok. :)
A közbiztonsággal sehol sincs különösebb probléma. Oké, néha hallani olyat a hírekben, mint ami volt 24-én reggel: a panelban késsel rohangált, majd a kiérkező rendőrök egyikét elkezdte szúrkálni, illetve ugyanaznap hajnalban a 17. kerületben egy buszmegálló mellett vagdostak szét valakit. Történnek ilyenek, de 2,5 millióan lakunk Budapesten, illetve közvetlen közelében (agglomeráció), most az, hogy évente 10 embert megkéselnek..szomorú, de a legtöbb esetben csak egyfajta leszámolás.
15 évig éltem a 17. kerületben, soha semmi probléma nem volt, 14 évesen is gond nélkül sétálgattam este tízkor, bárminemű félelem nélkül. A roma kisebbség aránya rendkívül alacsony, szerintem a 90 ezer ott élő emberből maximum 1500-2000. Vagy annyi sem.
Általánosítani nem lehet, bárhol előfordulhatnak gyanús alakok, nincsenek helyhez kötve. Nyilván többen vannak ott, ahol sok lakik közülük. Értéktolvajok előfordulnak, ha gyanús alakokat látsz, tedd el az értékeidet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!