Mit tudnátok tanácsolni B kategóriás forgalmi vizsgához?
Bukás oka: vizsgadrukk, olyan hibáim voltak, amik addig még sose. Jobb kezes esetnél szépen elengedtem, akiket kellett, de véletlenül megugrott a kocsi. Nem jött senki, semmi, de az bukó volt. Utolsó 5 percről van szó :) Másik alkalommal, meg stop táblánál voltunk. Lefékeztem, megálltam, majd újra indultam, de az oktató akkora féket nyomott, hogy a vizsgabiztos lefejelte az ülést, "nem állt meg az autó kereke címszóval".
Nekem az vált be, hogy megpróbáltam nyugodt maradni, elfelejteni, hogy van hátul valaki. Csak az útra és az épp előttem lévő helyzetre figyeltem és próbáltam magam meggyőzni, hogy ez csak egy egyszerű kör lesz, semmi több :D
Köszönöm! Teljesen igazad van.
Sajnos idő közben megbuktam, de az oktató el is mondta utólag, hogy előre tudta, hogy nem fog sikerülni. Nem a vezetési képességeim miatt, hanem ahogy látta rajtam, mennyire ideges állapotban mentem. :C Tudom, hogy ha valakinek megvan a jogsija, akkor sem szabad idegesen/betegen a volán mögé ülni, csak ez a vizsga olyan dolog, amin túl kell esni sajnos.
Nem baj, majd legközelebb.
Köszönöm a választ, teljesen igazad van. :)
Nem szabad elcsüggedni, így legalább vizsgatapasztalatot is gyűjtöttél, és máris kevésbé fogsz izgulni a következőn:) De átérzem, első alkalommal az én oktatóm is ezt mondta.
A következő majd sikerülni fog, sok sikert! :)
Én 2-szer buktam. Első alkalommal kanyarodásnál a széles út másik oldalán épp lelépett egy gyalogos, sajnos már nem álltam meg, instant bukás.
Másodiknál autónak nem adtam meg az elsőbbséget, mert én úgy ítéltem meg, hogy még nagyon messze van és lassan is jön, de nagy hiba volt.
Nagyon izgultam első alkalommal, másodjára mégjobban, harmadszorra pedig a legjobban. Viszont pont akkor sikerült. Valahogy szerencsém is volt, illetve akkorra már sokkal ügyesebb lettem, és a vizsgabiztos is rendes volt.
Próbálj meg azért nem izgulni, nincs igazán tétje, ha megbuksz, majd mész újra.
Hatalmas a szerencsefaktor is az egészben, sok múlik a helyzeteken, forgalmon, vizsgabiztoson is.
Sok sikert kívánok!😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!