Ti is megtiltanátok egy embernek a jogosítvány szerzést, ha kétszer bukott a forgalmin?
nem értek egyet
ez max akkor lenne jogos, ha nem 580km-t kéne csak vezetni, aminek a felét az oktatók elcsalják, és okosba papíroznak
"Egyértelműen azt jelenti, alkalmatlan a vezetésre és közveszélyes"
Ez nettó butaság. Nem egyértelmű. Egy egyórás forgalmi vizsga alatt olyan sok ismeretlen változó lehet. Ezt így, ilyen formában kijelenteni nagyon nagy ostobaság.
És mielőtt meggyanúsítasz, nem buktam 2-szer egyiken sem, pedig 3 külön kategóriára tettem már le jogsit.
(Amúgy szerintem csak a szokásos troll vagy, aki ilyen nagyon buta kötekedő kérdéseket tesz föl szórakozásból)
Egyik bukásom indoka: a telep ipari sorompója 99%-ban volt nyitva, amikor elndultam. Közveszélyes vagyok.
A másik: parkoláskor a jobb hátsó kerék hozzáért a padkához. Nem eröltettem, nem hajtottam fel a járdára.
Utas lehetek ezek után?
B jogsinál a forgalmi harmadszorra lett meg (első meghúzás jogos volt, benéztem egy jobbkezet lakótelepen, másodjára indokolatlanul belenyúlt az oktató a kormánykezelésbe, mert jobbra ki akartam sorolni a buszsávba jobbra kanyarodáshoz, és visszalökte a kocsit a sávba, mert 300 méterre mögöttem jött egy busz - ha nem nyúl bele, akkor már rég kikanyarodtam volna, mire a busz odaér).
Azóta eltelt 12+ év, vezettem majdnem egymillió balesetmentes kilométert, és részben az is a munkám, hogy vezetek. Ja, valóban alkalmatlan vagyok és közveszélyes XDDDD
Én téged tiltanálak el a vezetéstől egy életre, mert akinek ilyen gondolatai vannak, az nem épelméjű, és ne veszélyeztesse mások életét azzal, hogy volán mögé ül!
Nekem negyedik vizsgán lett meg.
Egyrészt a bajok ott kezdődtek, hogy az oktatóm összerugta a port pár vizsgáztatóval, akik emiatt a tanulóit szivatták. Esély nem volt arra senkinek, hogy átmenjen, mindenki csak ötödik vizsgán ment át.
Én 3. sikertelen után hagytam ott, majd negyedjére más oktatónál meglett. Arról nem tehetek, hogy rajtam kívűli hiba miatt meghúztak. Legalább százezer kilómétert vezettem azóta balesetmentesen több autóval is. Remélem ez így is marad.
Ezért lenne hülyeség, ha ilyet bevezetnének. Van aki lefizeti a vizsgáztatót (főleg az oktató által) nekik elsőre, másodjára megvan, mégha vezetni nem is tudnak. Nincs azzal baj ha valaki többször bukik, inkább bukjon többször. Ha valaki reménytelen soha nem lesz jogsija, ha nem fizet. Inkább a vizsga menetén kellene módosítani, pl fedélzeti kamerával, amit később vissza nézve még bírálnak, vagy 2 vizsgabiztos vagy valami, hogy a jogtalanul jogosítványt szerzőket szűrjék. Mert azok okoznak inkább balesetet, nem pedig azok akik pl ötödjére mentek át, mert túl lassan mentek, kereszteződésnél/körforgalomnál tovább áll, mert nem látja biztonságosnak a behajtást, vagy csak szimplán van egy bunkó sofőr aki kihajt elé vagy bármi.
Szóval egyáltalán nem értek egyet.
Ha annyira a környezet miatt tiltanád be, akkor inkább az autó/motor versenyeket kellene. Úgy vetetnek hogy 30 litert eszik százon és nem elektromos autó, csak céltalanul csapják a köröket, ezzel szennyezve a környezetet. Meg ugye rengeteg gumi hulladék is keletkezik közben. Miért nem erre vannak rákattanva az emberek???? Most, hogy Juliska elmegy kocsival a szomszéd városba dolgozni az szerintem a jéghegy csúcsa. Ott van a rengeteg nem villamosított mozdony és helyi busz járatok, a gyárak, a parasztok akik bármivel tűzelnek stb stb stb...
Egyetértek! végre egy progresszív gondolat. Én kiterjeszteném ezt a következetes szigort az oktatás egyéb területeire is. Aki kétszer bukik akár általánosban, akár közép-vagy felsőoktatásban, azt eltiltanám az iskolától. gondoljunk bele: egy orvostanhallgató megbukik egy vizsgán, de ha mégis eljut a diplomáig, az mennyire közveszélyes? Őrülten!
Vagy egy villamosmérnök, ha megbukik 2x elméleti fizikából, az hogy fogja utána mérni a villamost? Kész életveszély!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!