A baleseti adó tényleg megszűnik januártól és ezért olcsóbb lesz a KGFB?
Figyelt kérdés
Ha nekem októberben van az évfordulóm és kifizetem egy évre előre a teljes díjat, akkor jövő októberig köteles vagyok a baleseti adót is fizetni? Vagy visszamenőleg ezt majd jóváírják nekem?
Már megjött az évfordulós levél, melyben közlik a jövő évi díjat. És az egész évre fel van számolva a baleseti adó.
Vagy rosszul hallottam és mégsem szüntetik meg?
2018. aug. 18. 08:41
1/5 anonim válasza:
Csak átnevezik, illetve minimálisan csökken (legalábbis a mértéke, de nem valószínű, hogy ez valóban megjelenik majd a díjakban is).
2/5 Koplárovics Béci válasza:
Lesz helyette másik adó és végül nem lesz olcsóbb. Január 1-től kezdődően szűnik meg, és mindekinek az évfordulóig ki kell fizetni (akkor is ha negyedéves fizetésen vagy). Nekem egyébként - csoda - de a következő időszaki díjam ugyanannál a biztosítónál olcsóbb lesz, mint eddig volt. Pedig a bónusz eddig is nőtt, a díjjal együtt.
3/5 A kérdező kommentje:
Értem, köszönöm.
Igen, nekem is nő a díjam és a bónuszom is. Addig minden évben nőtt. A00-ban kevesebbet fizettem, mint most B06-ban. Pedig az autó ugyan az, az adataimban semmilyen változás nem történt.
2018. aug. 18. 11:38
4/5 A kérdező kommentje:
Azért 7%-ot mégis nyerünk: "Tehát a 30 százalékos adó helyett alacsonyabb, 23 százalékos adó lesz beépítve a KGFB-be"
2018. aug. 28. 18:25
5/5 Koplárovics Béci válasza:
Nem egészen. Kb mint ahogy a bruttó-nettó van. Eddig egy X díjra fizettél 30%-ot, azaz 130%-ot. Most a biztosítónak kell a díjbevétel 23%-át befizetni, azt meg egy percig se gondold, hogy ezt a plusz adót nem te fogod megfizetni a biztosítási díjjal. 130*0,77 pedig pontosan 100-at ad ki (oké, 100,1). Azaz a díjad az adó miatt nem fog vátozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!