A kőművesnek nem kellene megtérítenie a kárt?
Épp építkezés folyik nálunk, és egy három fős csapat dolgozik a házon. A vállalkozó egy 3,5tonnás platós furgonnal neki tolatott az autómnak az udamvaromon, pedig elkerülhette volna, volt hely bőven. A kár jelentős, az egész vezetőoldali ajtót cserélni kell tükörrel-mindennel, a B oszlop is deformálódott, és a hátsó ajtó is megsérült, de az javítható. Szervizben érdeklődve, azt mondták, hogy 600ezerért lehetne helyrehozni.
A gond az, hogy nem ismeri el a felelősségét, mert szerinte az én hibám, amiért építkezési területen hagytam az autót. Megjegyzem, hogy az autó nem baleset pillanatában került oda, már napokkal előtte is mellette dolgoztak, és nem olyan helyen parkolt, ahol akadályozná a munkavégzést.
Károkozás, ami betétlap kitöltéssel jár. Amin leírva el kell ismernie, hogy ő a hibás.
Ez lenne az ideális. De itt látom nem így van.
Van valami bizonyíték rá, hogy akkor és ott és úgy történt, ahogy mondod? Esetleg lefényképezted? Elvitted az autót a szervizbe, vagy csak elmondás alapján kérdezted meg mennyibe kerülhet a javítás? Lehet, hogy bőven több, mint 600 ezer.
Én mindenképp ragaszkodnék a kék-sárga lap kitöltéséhez, ha nem hajlandó rá felhívnám a rendőrséget, hogy segítséget kérjek tőlük.
Hát, ha elmozdítottad a helyéről és nincs semmilyen fotód róla és a károkozó nem ismeri be, sajnos nem tudsz tenni semmit (szerintem).
Így nincs semmi bizonyítékod arról, hogy akkor és ott történt a baj.
Szerintem így utólag a rendőrök sem fognak tudni semmit se tenni, ez már a te károd marad.
(az más kérdés, hogy ezután a kőműves munkára sem tartanék igényt tőlük)
6. Én most okoztam kárt, a kocsi jobb oldalán a két ajtó deformálódott. 23,3 milliót fizetett ki a biztosító. Opel nem tudom mi volt?
Kb. nyolc éve hátulról belém jöttek. Én pár tízezerre tippeltem a kárt, 360e lett a számla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!