Ha összetört az autóm akkor még meglehet csinálni olyanra mint amilyen volt?
Volt egy kissebb balesetem és az én autóm húzta a rövidebbet. Elment a lökhárító, jobb első sárvédő, jobb első lámpa, motorháztető, hűtő, és az első nyúlvány összekötő. Most éppen csinálják és azt mondják hogy a motorháztető és a sárvédő közt lesz egy kis hézag, de nem feltűnő. Alapozott alkatrészeket szereztek be és elkezdték lefújni feketére de az ép fényszóróm alatt láttam hogy megfojt. A jobb első fényszóró sárga mint a nap... (Ez azért zavar mert a télen políroztattam fel a fényszórókat. Ma ránéztem hogy hogyan áll és a lökhárítót elég szépre lefújták de rosszul vagyok ha arra gondolok hogy olyan károk keletkeztek amiket nem lehet helyrehozni.
Válaszaitokat előre is köszönöm.
Egy 800 ezer értékű autónál már nem nagyon nézik a réteget. Festve volt, vagy nem tök mindegy. Ha viszont nincs szépen megcsinálva az egyrészt csúnya, másrészt ha majd el akarod adni számít, mert vagy nem veszik meg az autót, vagy elkezdenek alkudozni.
Azt mondta a szaki: "lesz egy kis hézag az első sárvédő, és a géptető között" nem tudom mennyi nála a kicsi, de ha az egyik oldalon 5mm a másikon 1,5cm az nagyon hülyén néz ki. Nem lehetetlen dolog kijavítani.
Az meg hogy megfolyt, a legcsúnyább amit csak el lehet képzelni, mondjad neki polírozza ki a folyást (ha magától nem tenné meg) ez sem lehetetlen.
Szerintem a #7 mondta jól, hiába a legprofibb műhely, a gyári új alkatrészek és akár limit nélküli költségvetés, sosem lesz meg egyszer gyári állapotú. A javított rész rétegvastagság eltérése mindig mérhető lesz, a csavarfejeken mindig látható lesz ha egyszer megbontották, a karosszéria tömítőmassza sem úgy lesz felkenve ahogy a gyárban a robotok csinálták. Szóval a gyári állapotot még egyszer elérni lehetetlen, bármilyen jó is a javítás. A karosszéria és a fényezés sajnos olyan dolgok ami a tökéletesség igényével javíthatatlan, gyári fényűzésből csak egy van, ha az megsérül már megette a fene az egészet. A legjobb műhely, a legjobb szakemberek is max. annyit tehetnek hogy helyreállítják olyan minőségben hogy az szabad szemmel az autó mellett állva ne legyen látható. De ahogy felnyitsz egy motorháztetőt, a leglelkiismeretesebben végzett javítás mellett is, az első csavarfejen lévő karcokból máris ordítani fog hogy hozzá volt nyúlva. Ezzel sajnos nem tudsz mit csinálni, együtt kell vele élni.
Mondjuk a kérdező időközi válaszaiból nem az jött le nekem, hogy egyébként ennyire tökéleteset szeretne, mert ha olyan helyen javítják az autót ahol megfolyik a friss fényezés, ott nagyon nagy baj van.
A hozzászólásodban magad meg is adtad a választ:
“ha megcsinálják tökéletesen, akkor onnantól kezdve simán hozható a látszólagos gyári állapot”
És igazad is van, javításnál már csak a LÁTSZÓLAGOS gyári állapot állítható helyre. A látszólagos gyári állapot és a gyári állapot pedig sajnos nem ugyanaz.
És igen, engem igenis érdekel hogy hogyan van felkenve egy tömítőmassza. A gyári felhordást lehetetlen kézzel utólag tökéletesen reprodukálni, és légyszíves meg ne ideologizáld már a végén hogy az utólagos kendácsolás még jobb is mint a gyári, mert az kézműves...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!