Mindenki nehezen vette rá magát a vezetésre jogsi szerzéa után?

Én nem nehezen, én sehogy. :D

Igazából én csak szomorú vagyok, hogy kidobtam egy csomó pénzt a jogsira, azóta már jött volna tök jól az a pénz párszor...

én alig vártam h vezessek végre.

Eleinte még előzni se mertem tök korrekt szituációkban, de ahogy telt múlt az idő, ez elmúlik.

Eleinte nekem sem ment a dolog, gyomorgörcsöm volt ha tudtam, hogy autóba fogok ülni. Még az oktatás során alakult ki nálam.

Aztán igazából "kényszerítettem" magam a vezetésre. Eleinte Pesten belül éjszaka, bénázgattam is, néha le is dudáltak, volt, hogy figyelmetlenségből majdnem koccantam is. Eleinte olyan is volt, hogy egy nem várt szituáció után szinte kocsiba sem akartam ülni.

Aztán elkezdtem hosszabb utakra járni.Először vidékre autópályán, majd főutakon. Mostanra úgy vagyok, hogy általában hétvégente kinézek 1-1 nagyobb utat és akkor vezetek, olyan fél évnyi vezetés után jutottam oda, hogy már egy hirtelen helyzettől sem rémülök meg és az új szituációkat is viszonylag gyorsan felismerem.

Nekem jogosítvány megszerzése után sok évig nem volt saját autóm. Így nem kellett magam győzködnöm.

Gimnáziumba is 10 percnyire jártam. Azért kár lett volna bármilyen autót beindítani. Utána egyetembe viszont több mint 200km-re jártam. Ekkor meg az volt a helyzet, hogy jóval olcsóbb volt a diákbérlettel hétvégére hazavonatozni, mint nulla bevételből fenntartani és tankolni egy autót. Olyan szakra jártam, ami mellett esélytelen volt munkát vállalni, a szüleimtől meg nem volt képem tarhálni. Így már javában dolgoztam, jó pár év eltelt jogosítványszerzés óta, mire megvettem az első saját autómat. Onnantól viszont átestem a ló túlsó oldalára, mert a munkahelyemen is rengeteget kellett vezetnem céges autókat. Nem mondom hogy nem volt lámpalázam, de kb az első hónap után elmúlt.

Én nem, én alig vártam, hogy vezessek.

Persze az elején túlzottan óvatosan mentem: Pl. 3x akkora követési távot hagytam, mint ma. Nem előztem, csak traktorokat és csak ha kilométerekre el lehetett látni.