Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Miért nem engedik a szüleim,...

Miért nem engedik a szüleim, hogy egyedül vezessek?

Figyelt kérdés

Már majdnem két és fél éve van jogosítványom, de a mai napig csak veszekedés árán engednek el valahova egyedül autóval (30-40 kilométerről van szó, nem 2-300-ról).

Egyszerűen nem értem, hogy miért nem bíznak meg bennem még ennyi idő után sem. Már jó pár ezer(!) kilométert levezettem azóta velük. Mivel volt egy Ladánk is itthon azzal már 14 éves koromban elkezdtem a közeli földutakon ralizni, így az autót kezelni egész jól tudtam már a sofőriskola kezdetekor. Az oktatóm is mindig dicsért, minden jól ment. Ennek ellenére ez megy mióta megkaptam a jogsit. Egyszer volt a tavaly nyáron egy kis incidens, a város körforgalmába szerencsétlen módon az A oszlop és a tükör teljesen eltakart egy autót és az utolsó pillanatban tudtam csak megállni, más viszont semmi. Mindenki azt mondja, hogy jól vezetek, én sem érzem magam bénának.

Ha azóta a hiba óta lenne ilyen anya (ő cirkuszol mindig) akkor még megérteném, de azelőtt is ugyanez ment. Más is követ el hibákat míg kezdő, sőt van aki koccan is, meghúzza. Nem tudom, szerintem nekem akkor elvennék a jogosítványom is évekre.

Mit mondhatnék neki, hogy térjen már jobb belátásra?



2019. máj. 1. 18:51
1 2 3
 21/23 veterán vas ***** válasza:
69%

Akinek nincs autója, az elkérheti attól akinek van.

Viszont a kérés magában hordozza azt az opciót, hogy nem adják oda. Aki az ilyen választ nem képes elfogadni, az nem számít felnőttnek.

/a jogosítvány kettévágásával fenyegetőzni, pedig tényleg csak egy hisztis gyerekes viselkedés/ ;)

2019. máj. 2. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/23 anonim ***** válasza:
65%
Én nem értem a szüleidet, akkor minek csináltad meg a jogsit, ha nem vezethetsz? Főleg az első pár ezer km fontos, mert akkor tanulsz meg vezetni (a vezetésoktatás egy elég gyenge alap szerintem). És főleg egyedül, első pár alkalommal okés, ha elkísérnek, de engem mindig idegesített, ha ülnek mellettem. Mondjuk én úgymond szerencsés helyzetben vagyok, mert kaptam egy autót (vettünk egy újat, a régit meg annyi km-rel a kutya se vette volna meg, így az enyém lett), így nem kell elkérni stb. Viszont ha ennyi idő után se engedik a vezetést, akkor szerintem felesleges erőltetni.
2019. máj. 3. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 anonim ***** válasza:

Szia.

Ugyanilyen helyzetben vagyok szinte, mondjuk én nem raliztam.

Bár, én nem vagyok meglepve, még biciklizni is alig engedett el anyám anno. Na, ennek meg is lett az eredménye, az évek alatt szinte kb el is felejtettem biciklizni, el kellett vinnem a bringát javíttatni (érdekes nagyanyám kiengedett vele lol), megjavították, visszafelé már nem akartam egy tökéletes bringát tolni... Hát, nem tudom hogy, de hazajutottam vele.


Ezt teszi az emberrel az anyucikás túlféltés.

Hidd el, szeret téged, nem akarja hogy bajod legyen.


Ne próbáld megérteni, hogy akkor minek segítettek a jogsiban stb, csak fogadd el. Tudom, nehéz. Nekem ezt megsínylette az önbizalmam egy picit, de közben tudom, hogy nem én vezetek sz-ul, csak félt.Te is így állj hozzá. :)


Üdv, 19F

2019. jún. 9. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!