Ez az amikor két hülye találkozik, vagy igaza volt a taxisnak?
Nem szoktam vezetni, így nekem minden új, de kíváncsi lennék,hogy aki rendszeresen vezet kinek ad igazat?
Budapesten ültem taxiba, egy meglepően értelmes, és normális taxisofőr mellé.
Nyugodt, és előzékeny volt az út során, míg nem egy Opeles hölgy átszeretett volna jönni a kanyarodósávból az egyenesen haladók sávjába, mert elnézte az irányt.Nem tolakodás volt, mert nem volt nagy forgalom, a taxis be is engedte maga elé.
Azonban ez az egyenesen haladó sáv röviddel ezután elfogyó sáv lett.
Az Opeles hölgy semmilyen formában sem köszönte meg hogy beengedték, a taxis pedig rávillogott, egy kicsit dudált is, és intett neki, miközben az orra alatt megjegyezte,hogy szívesen.A hölgy erre sem reagált.
Az elfogyó sáv végére ért az Opel, a taxi pedig kivágott mögüle, és bement mellé, így az Opelben ülő hölgynek állóra kellett fékeznie az elfogyó sáv végén.
Ezt azonban nem hagyta szó nélkül, felháborodottan átkiabált valamit, amire a taxis kulturáltan elküldte a pi***ba. (valóban kulturált volt, és finoman fejezte ki magát, de érezhető volt,hogy mi rejtőzik a tartalom mögött)
Én mint az utasa akkor és ott úgy éltem meg,hogy igaza volt, ámbár utólag belegondolva nem biztos.
Nekem furcsa,hogy itthon elvárják a megköszönést (ezek szerint), de ugyanakkor valahol szép gesztus, ha valaki megköszöni az előzékenységet.
Nos, nagyjából egyetértek, én mindenkinek egy pozitívat nyomta, még a lepontozott kollégának is.
Viszont azt furcsálom,hogy ha a hölgy nem tudta,hogy merre van arccal, és nem tudott gombot nyomni, sem inteni, akkor miért volt kapacitása beszólni a taxisnak amikor az bevágott mellé?
Nem tudom,hogy ez érthető volt e, de a nő szólt át a taxiba, és erre küldte el a taxis őt melegebb éghajlatra.
Egyébként a szituáció szerintem is mindenképpen túlreagálás volt, végig olyan békésen közlekedtünk, nem értettem,hogy miért durrant el ennyire a taxis agya, már ahhoz képest hogy nem a világ vége jött el.
"Tényleg mindenki ennyire bunkó, hogy nem köszöni meg, és ezt még rendben lévőnek is tartja?"
Nincs rendben, hogy nem köszöni meg. De az sincs rendben, hogy valaki ilyen esetben "büntessen" és szándékosan balesetveszélyes helyzetet idézzen elő, csak mert "elvárta volna".
"De az sincs rendben, hogy valaki ilyen esetben "büntessen" "
Én azt nem is írtam, hogy büntessen! Annak semmi értelme. Én csak azt írtam, hogy ilyenkor igenis elég udvariatlan nem megköszönni, vagy ahogy kifejeztem magam korábban: bunkóság.
De azt senki nem láthatta leírva tőlem, hogy akkor a "büntetés" is helyénvaló.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!