Lakott területen kivül kötelező tompított fény használatát helyettesíti a gyárilag beszerelt ledes világítás. Suzuki Scross 2016 modell?
A Kreszben le van írva, hogy nappal lakott területen kívül jó látási viszonyok mellett is ki kell világítani a járművet, aminek nappali menetfénnyel eleget lehet tenni. Szóval a kérdésre a válasz: igen! Bekapcsolhatja minden további nélkül a tompított fényszórót is, csak annak jelen esetben semmi értelme nincsen végtére is annak az a feladata, hogy az úttestet világítsa meg, ráadásul már a helyzetjelző kapcsolásával üzembe lépnek egyéb fogyasztók (műszarfal világítás, belső visszajelzők stb) amik minimálisan, de növelik a fogyasztást.
A nappali menetfényről annyit, hogy csak nappal és jó látási viszonyok mellett használható, minden más esetben például korlátozott látási viszonyok (köd, eső, havazás, por, szürkület stb) illetve éjszaka át kell váltani a tompított fényszóróra, mivel a nappali menetfény a legtöbb típusnál nem működteti a hátsó helyzetjelzőket, továbbá a kisegítő lámpákat sem lehet vele kapcsolni (például távolsági fényszóró, vagy ködlámpák)
3-as tökéletesen megválaszolta!
Csak van néhány barom aki nappal rossz látási viszonyok között sem kapcsolja fel a tompítottat így hátulról totál láthatatlan az autója.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!