Szerintetek milyen autó a legoptimálisabb első kocsinak?
Sziasztok! Még egyetemista vagyok, gyakornokként már dolgozok egy cégnél és elkezdtem használtautóra gyűjteni, de az a helyzet, hogy nem igazán értek a kocsikhoz, ismerőseimtől pedig mindenkitől más véleményt kapok, gondoltam megkérdezem itt is, hátha tovább színesítitek a palettát, illetve tudtok jó tanácsokat adni. :D
Tehát a "kritériumok" amik alapján autót keresek (200.000-től - 800.000-ig bármi jöhet) :
Mindenképpen fontos, hogy olyan autó legyen amiben ha esetleg tönkremenne valami ne kelljen egy kisebb vagyont kifizetni, tehát az alkatrész ne legyen túl drága.
Legyen "igénytelen", ne fogyasszon túl sokat.
De azért ne is legyen túlságosan gyenge, pl. karosszériaügyileg, ne legyen "törékeny" úgy értve, mint pl. egy Suzuki Alto, Daewoo vagy egy 1.3-as Swift.
A sebesség az nem szempont, mert nem szoktam száguldozni. :D
Tényleg bármilyen márka jöhet, igazából csak kíváncsiság miatt teszem fel a kérdést, hátha találok valamilyen fajtát amit még eddig nem is vettem fontolóra, pedig megfelelne.
Előre is köszönöm a válaszokat! :D
20/F
"Egyébként hogy mi a jó, azt nagyszerűen meg lehet állapítani az árakról."
Nem, az árat nem az szabja meg, hogy milyen jó az autó, hanem hogy mennyit adnak érte.
És pont a "szar francia" előítéletek miatt a francia kocsikért nem hajlandóak annyit fizetni az emberek, mint mondjuk egy német vagy japán autóért.
Citroen C3-at egyébként tudom ajánlani a kérdezőnek. Fürge, keveset fogyaszt, nincs sok baja, és eléggé biztonságos.
Már 6 éves a cikksorozat, de a kategóriák és a benne felsorolt autók ma is jó kiindulónak számítanak.
Csak az árakat kell aktualizálni.
Igazából én 21 vagyok és ugyan ezt csináltam, mi lehet az olcsóbb, mi lehet a jobb, melyiket érdemesebb. Végül rájössz hogy akármennyit számolgatsz arra az eredményre fogsz jutni, hogy a pénzedért: Minél fiatalabbat vegyél és minél kevesebbet futott km-t.
Igazából minél fiatalabb annál kevesebb esély arra hogy visszatekerték és tényleg valós a km óra. Azon szoktam nevetni mikor 18-20 éves bmw pl 170e km-ert futott, majd beinditod és a motor üvölti merre járt az autó és van legalább 350e benne.
Amit ajánlok 3f-es szabály (fiat,ford,franciát ne vegyél), F astra öregek és cigányok autója kevés a jó és tömeg autó akárcsak a vw. Ha olyan autót mész nézni ajánlok egy autó szakit hozzá. 800eFt ért már jó swiftet lehet kapni. Igénytelen, keveset eszik és 92LE ami viszi a bódét ha kell, viszont nekem a csomagtartója nem tetszik mert befér 2 zsugor viz meg 2 zsák krumpli és megtelt....
800eFt ért én vennék (amit fogok is később) Mazda3-at. Japán kocsik megbizhatóak akárcsak a Honda vagy Toyota.
De azt is vedd számitásba használt autónál, hogy a megvett autón kivül és az átiratás, eredet vizsgán túl legyen egy 100-150eFt tartalékban hogy a kezdetleges hibákat kijavitsd.
(Egy tanács: Ha egy hirdetésben látod hogy kuplung csere volt nemrég az a kocsi egy elég nyerő dolog már, mert ezek elég drága tételek)
Kedves utolsó! Válaszolok neked.
Fiat: Bátyám most vett egy Barvát, 1 hónap alatt 130eFt ot költött rá, abban volt kuplung csere, lengőkar csere, etc. Most meg a vasuti átjáróban állt meg a kocsi 2 gyerekkel mögötte...
Ford: Van egy escortunk, amin a vásárlást követően "CSAK" ennyi problémával birt: zárak nem működnek (egyik sem), beinditani egy csavarhúzóval is belehet mert az inditásnál lévő is kuka, eltört a motorháztető kinyitó kar csak kombinált fogóval nyitható (nem is értem miért műanyagból van ilyen), beállt benne a motor (170eFt piff), nem jó benne a generátor és nem tölti vissza az aksit valamint valami le is szivja azt 2 napon belül ezért a sarut le kell venni folyton. Most hirtelen ennyi ugrott be de van még rajta bőven.
Ezek mind benzinesek voltak amúgy.
Szóval a 3f szabályból 2f megvan és ezek után a 3.-at sem nézném meg, mert a szerelők szidják mint a bokrot a a francia kocsikat, és ő is úgy ál neki egy szereléshez, hogy egy hondát,mazdát jobban bevállal mint egy ilyet mert szivatos munkák ezek.
A BMW-d re meg visszatérve, az hogy nem volt vele még gondod örülj neki, ugyanis nagyon sok a selejt a piacon sőt rengeteg ezért ha vki kifog egy rosszat ami nem nehéz a gatyája rámegy, főleg mert sok apró hiba is ott sok lóvét elhúz. Amúgy nincs bajom a BMW-vel mert erős autók meg kényelmes is, de nekem nem ér annyi üzemanyagot és alkatrészt, akkor veszek egy Mazda 3/6-ot vagy egy 2004-es civic-et abból a pénzből, igaz csak 105LE a másik meg 90LE, de ezekhez mindig van minden meg nem dupla áron. Egyszer vettem vna egy bmw-t megnéztem mennyi hozzá egy fék betét és azt mondtam köszönöm nem kérem inkább, egyéb normál autókhoz is drágább "finomságokhoz" meg nem is beszélve.
Sajnos a bmw nem csak autóba hanem pl: motoroknál is meglátszik árban.
Mig egy Honda 250-es motor újonnan 2millió körül van, az a bmw-nél 4 misi.
Fiatal, erős legyen ha odataposol neki de viszont kevés fogyasztással akarsz és strapabírót = Német 1,9 TDI motorok (81kW pl.)
Ne PD TDI legyen, hanem csak a sima, 4,5-4,9 liter átlag fogyasztás, attól függ melyik VAG autó és hány KG. Egy könnyű Fábia 4,5 literen elfut, egy Golf4 széles kocsi az 4,9 liter papíron (és reálisan is).
Ha még nagyobb erő kell, elég megcsippeltetni.
Alkatrészei is olcsók, népi autó, Pozsonyban(SK) és Németben is gyártják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!