Gyakran miért hasonlítanak prémiummárkás autót, tömegmárkához?
Sőt, gyakran "versenyeztetik" is őket.
Tömegmárkát csak tömegmárkával lehet igazán összehasonlítani.
Ezen a fórumon is előfordul,hogy van olyan,aki szerint a Toyota jobb, mint a BMW.
Ameddig nem próbáltam BMW-t, nem ültem Audiban,én sem érettem, hogy mitől drágábbak annyival.
Üljünk át Avensisből, 3-as BMW-be.
Zongorázni lehet a különbségeken.A BMW-nél nagyon magas az anyagminőség,kidolgozottak a részletek, illetve erős motorok választhatók hozzá.
De, kényelemben is a BMW viszi a pálmát.
Mert a magyar autós még most, 2018-ban is olyan, mint a kisgyerek, aki márciustól nyaggatja a szüleit, hogy neki kisvasút kell, aztán karácsonyra megkapja és hetekig nem bír betelni vele. Hiába nyílt meg jó három évtizede a szabad autópiac, hiába nem olyan nagy szám ma már autóhoz hozzájutni, mint a MERKUR idején, a magyar autós számára az autó még mindig nem közlekedési eszköz, hanem saját, biztonságot adó szférájának mozgó határvonala, az önkifejezés legfőbb eszköze és még ki tudja, mi minden.
Ezért fordulhat elő, hogy az olcsó, működőképes, megbízható autót kereső Átlag Jóska mindenáron késztetést érez arra, hogy az autójával (is) felsőbbrendűségét kifejezni kívánó Menő Miskának jól megmagyarázza, hogy ő márpedig jobban tudja. És ezért fordulhat elő, hogy Menő Miska vérig sértődik, mikor az övénél kisebb presztízsű négykerekűt a Szent Gépjárművéhez merik mérni.
a BMW és társai erősen túl vannak árazva.
valamivel kényelmesebb persze, de messze nem ér 2-3x annyit.
és nem csak az a baj, hogy drága szervizelni, hanem hogy sokszor kell:) szerintem egy autóban a legrosszabb tulajdonság a megbízhatatlanság.
Trollkodni akarsz vagy szimplán ennyire bajok vannak?
Egyébként hozzá kell tenni, hogy 3-as BMW, C Merci, A4 mind felső-középkategóriás modellek hivatalosan, és így is tekintenek rá a világ értelmesebb részén, és írom mindezt 3-as BMW tulajként.
Ha altalanossagban osszehasonlitunk kez autot akkor szamba vesszuk az osszes ismert es szamito tulajdonsagat. Igyekszunk legalabbis az osszeset. Mivel ezek a szempontok egyenektol fuggoen fontosak nem letezik olyan h tokeletes auto. Ha egy autorol beszelunk, az h mennyi az ara, mennyibol lehet fenttartani, mennyire tartja az arat, mennyire megbizhato legalabb olyan fontos erv h mennyire kenyelmes, mennyire jo a belter kidolgozottsaga, mennyire jo menettulajdonsagokkal rendelkezik.
A toyota tud valamit amit egy bmw nem. Meg tudja venni egy atlag ember onerobol vatta ujan. A bmwhez lehet mar lizingelnie kell. Egy sokgyerekes csaladanya inkabb vesz egy olcsobb egyterut, egy horgasz inkabb egy olcso igenytelen crossovert. Nekik nem jo valasztas a bmw vagy audi stb.
Ha a szempont ami szerint ertekeljuk az autokat csak a minosegre, teljesitmenyre kenyelemre van kielezve akkor persze h hulyeseg osszehasonlitani a toyotat a bmwvel. Ahogy irtad, nem egy kategoria. De mivel egy autonak nem csak ilyen tulajdonsagai vannak igy masra is figyelni kell.
BMW-ket lassan semmihez nem éri meg hasonlítani, mert ezeknél szervizigényesebb autót találni se lehetne. Egy igazi foshalmaz drágán. Nézd meg milyen brutális értékvesztésük van. Eleve újonnan is túl vannak árazva, plusz csak a gond van velük, ezért pillanatok alatt bezuhan az áruk.
Hiába ücsörögsz a kényelmes ülésekben ha nem tudsz vele elindulni. Vagy be vagy stresszelve, hogy mikor áll meg alattad. Mai autóban nem nagy dolog egyébként, hogy az utastér még 10 év után is újszerű. A gond az, hogy közben a technika széthullik. Akit ismerek mindenki csak szopott velük. Ha ez a szint a prémium a BMW-nél, akkor inkább hanyagolnám.
Utolsó, azért ne azt vedd alapul, hogy milyenek amik MO-n futnak, mert azoknak döntő többsége a sokadik tulajdonos által hajtott, jó ideje nem karbantartott példányok.
Új korukban, illetve ha megkapják a karban tartást, semmivel sem megbízhatatlanabbak mint más márka.
Amúgy hozzátenném több mint 20 év alatt most a 4. autó van nálam, mind újként került hozzám, egyikkel sem kellett olyan ügyben szervízbe menni ami nem tervezett karbantartás volt.
Aztán mind 5-6 éves korában 400.0000km körül az órájában is hibátlanul működött, biztos véletlen, véletlen négyszer.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!