AKL motorkódú Golf 4-es olajfogyasztás?
Figyelt kérdés
Van egy 1998-as 1.6-os 8 szelepes AKL motorkódú Golfom. Km-rt nem tudok írni sajnos mert volt már benne motor cserélve tudtommal, de az óra az 350 ezret mutat, de ez így ebben a formában lényegtelen. Gondom a következő: Azzal tisztában vagyok hogy szelepszár szimeringet majd cserélni kell benne, mert a szaki még az ősszel mondta hogy 1-2 percig füstöl indítás után aztán elmúlik, ezt aláírom hogy így is van. Az autót rövid távon használom, kb 7 km-aztán parkolás, meg városozás túlnyomórészt. Ma egy teszt jelleggel elautóztam a szomszéd városig meg vissza hogy meghúzassam kicsit, úgy 20 Km 100-110-es kicsit belenyalattam 140-be. Majd ahogy elértem a város táblát visszafele megálltam, motor leállít, tető fel, és a motor mögül jól láthatóan füst szált fel, olajsárra gondoltam először meg igazából a hűtővíz szintjét néztem, további 8-10 km városi használat után közvetlenül felnyitottam a motorháztetőt de akkor már nem volt semmi füst benne pedig még a motor is járt, majd úgy fél óra állás után néztem egy olajszintet és szembeötlő a dolog hogy ez fogyatkozott pedig karácsony előtt töltöttem szintre és városi használat közben nem eszi, viszont így hogy meghúzattam már szembetűnő. Ugyan z a jelenség már feltűnt nekem ugyan így mikor városon kívül autóztam hogy csippentett az olajból "sokat". hosszabb motorfék után nem nyomtam kövér gázt és a türköt sem figyeltem hogy füstöl e mert nem ezt figyeltem a kis tesztem alatt. A szelepszár szimering hibája az hogy 3-4 ezres fordulat között fogyasztja az olajat? Bocsi a rizsázásért :)2018. jan. 5. 20:10
1/3 anonim válasza:
Ez így jó eséllyel rossz összefüggés keresése. Azért volt füst, mert végre átmelegedett és leégett a kifolyt olaj valahonnan.
Normálisan kellene nézni az olajszintet és akkor lehetne következtetni. Mondjuk reggeli elő indulás előtt, majd egy hét múlva ismét reggeli első indulás előtt mondjuk
2/3 A kérdező kommentje:
December 30.án úgy zártam az évet hogy minden folyadék szinten volt. Heti 1x ránézek a folyadékokra, Idén ( Január 5) össze vissza mentem tegnap 15 km-rt meg ma vagy 45-öt, Tegnap néztem rá és még akkor is szinten volt. A mai 45 km (20 Jól megjáratva)-en csipegett, Ezért merült fel bennem hogy valamiért nagyobb terhelésnél zabálna be belőle.
2018. jan. 5. 21:36
3/3 anonim válasza:
Nem reális a mérés ilyen kis távon...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!