Ki milyen öreg téli autógumival közlekedik? Kell-e tartanom durr defektől 10 éves gumi esetén?
Nem kell tartanod durrdefekttől. Az inkább 20 év fölöttinél fordulhatna elő, és akkor is inkább kátyúban.
A fékút viszont nagyobb, mint új gumi esetén. Kb. akkora lehet most, mint egy új 4 évszakos gumi esetén.
Az én kocsimon is 10 év körüli gumik vannak, 5 mm körül, egyelőre még nem cserélem le. Viszont nem felejtem el, hogy ezek nem új gumik.
Alapból sem szoktam állatkodni, de ha az útviszonyok kimondottan rosszak, olyankor még a szokásosnál is óvatosabb vagyok. Eddig még nem volt balesetem.
4-5 évente érdemes cserélni.
10 éves gumival nem közlekednék. A gumi idővel elveszíti a tulajdonságait, merev lesz, repedezik stb.
Dot szám szerint félévesekkel.
A 10 éves gumi már nagyon öreg, nekem is volt fent ilyen idős az előző autón, mert azzal vettem, de nem tapadt már jól. (A profilmélység még megfelelő volt) Mondjuk még mindig jobb volt, mint egy nyári.
A defekttől ne félj, azért mert öreg.
Két hetessel:) DOT szerint 2617
Egyébként durrdefekt nem valószínű, inkább kikeményedik és nem tapad. 10 éves, pláne téli gumit nem kellene használni
Sajnos nem csak a használatuk, hanem az otthoni tárolásuk (pl. szárazság) is gyilkolja a gumikat, én nem mernék vele közlekedni függetlenül a kopásától. Volt hátsó defektem M7 autópályán, kb. 7 éves gumival és nem volt ugyan drámai, csak a hangjából vettem észre, hogy gond van, de 130-150-nel elsüvítő autók mellett cserélni... na megfogadtam, hogy ilyen többé nem lesz. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha az elsők mondják be az unalmast aznap.
Egyébként gumis cégek általában ingyen végeznek állapotfelmérést, nem kamuznak, megmondják, ha jó még. Fontosabb nekik a lojális ügyfél, mint a hirtelen zsebpénz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!