Vajon melyik évben lépi túl a hibridek és melyik évben a teljesen elektromos autók aránya az 50%-ot legalábbis a világ fejlettebb országaiban?
Nem elsősorban az újonnan forgalomba kerültekre gondolok, hanem amikor az utakon már több lesz a hibrid vagy teljesen elektromos, mint a hagyományos belsőégésű motoros jármű.
Nem kérdéses, hogy az év el fog jönni. A kérdés, hogy mikor.
Sokára, mert ahhoz képest, hogy milyen fejlett a technika, és egyéb területeken milyen gyorsan fejlődünk, ebben a fejezetben egy helyben toporog az autóipar. A Tesla már legalább 5 éve kihozott egy nagyon király villanyautót, azóta semmi fejlődés sem a Teslánál, a többi gyártó még meg sem közelíti a Tesla autóit. A többi villanyautó felejtős szerintem, játékautó mind. A hibrid pedig kamu megoldás, az lehet, hogy továbbra is terjedni fog, de semmi értelme. Ugyanúgy zabálja a benzint és jön ki a károsanyag a kipufogóján, erre a villanymotor már csak plusz nyűg.
2050-ig szerintem nem lesz minden autónak a fele hibrid vagy elektromos. Sőt, az sem lenne meglepő, ha időközben egy másik megoldást is kitalálnának.
Csinálni csinál több autógyár is , de baromi drágán. Egyáltalán nem éri meg 10 milla felett kiadni átlag hétköznapi használatra.
Tesláról meg ne is beszéljünk, hogy ki veszi meg, kinek éri meg.
Tesla-t veszik, mert olyan, mint az iPhone. Jó marketing és egyfajta divatcikk. Van már majdnem mindegyik gyártónak alternatívája.
Az elektromos autók elterjedésének feltétel egyszerűen az ár. Skandináv országokban pl. nagy kedvezményt kapnak a cégek, ha ilyeneket használnak céges autóként (ezért találhatsz pl. sok mitsubishi outlander phev-et használtautón).
Nálunk is támogatják, de még így is drágább, mint a benzines. Ha mondjuk 5 milliót adnának érte, már mindenki ezt venné.
Na de itt a baj: nincs erre felkészítve az infrastruktúra. Nemhogy nálunk, de még a "modern nyugaton" is nagy probléma a töltők hiánya. Konkrétan felszólították már a norvég vásárlókat, hogy inkább benzinest vegyenek, mert nincs elég töltő.
Aztán van még gond a hosszútávú megbízhatósággal. Közép-kelet európában 10-15 éves az autók többsége. Ez nem fog változni; kérdés, hogy egy 15 éves Tesla, ami tele van pakolva mindenféle elektromos kütyüvel megbízható lesz-e? A relatíve egyszerű benzines autók is már betegeskednek ilyen idősen, a sokkal bonyolultabb elektromos autókra ez nem sok reménnyel kecsegtet.
Tehát még nagyon sok év kell, hogy ezek legyenek az elterjedtebb autók.
Tudomásom szerint az elektromos hajtás sokkal egyszerűbb, s jelentősen kevesebb karbantartásra szorul.
Nincs váltó (single speed)
Nincs olajcsere
Kevesebb a fékpofa kopás a regeneratív fékezés miatt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!