Mióta szerelik be a dízel autókba a dpf szűrőt, vagy részecskeszűrőt?
Szerintem nincs konkrét dátum, hogy ettől a naptól a világ összes autógyárában DPF-t teszenek a dízelmotorokra, tegnap pedig még nem.
Nagyjából 2006-2007 környékén jött a váltás. Ami már az Euro5-ös normát teljesíti, az szinte biztos, hogy filteres.
Például a Fordnál a 2-es Focus az elején még jött DPF nélkül, de 2006-ban már abban is volt.
Nagyjából az Euro 5 szabályzáshoz lehet kötni, ahogy #1 is írta.
Amikor megjelent az autókban a közös nyomócsöves technológia (1997 Alfa Romeo 156), 2 évre rá már kezdett megjelenni a részecskeszűrő is.
Maga az rsz. ötlete legalább 27 éves, de lényegében a PSA fejlesztette ki, és 1999-ben debütált. Néhány EURO 4-es motorban is benne volt már, de az EURO 5-től lett általános.
Motorszám alapján inkább, valami autós oldalon.
Vagy ha bemászol a kocsi alá akkor megnézheted.
Kipuff dob szerű cucc amiből csövek mennek ki, mivel szondák mérik az elején és a végén is, ebből tudja az elektronika épp milyen állapotban van, működik-e, kell-e teljesítménykorlátozást vagy öntisztítást beiktatnia stb.
Én az Opeleket ismerem jobban. Ezeknél neten keresztül bárki lekérheti a teljes részletes felszereltségi listát vázszám ismeretében.
Más márkáknál is lehet hogy van ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!