Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Ötezer forint nem sok azért,...

Ötezer forint nem sok azért, hogy megnézzék, mi baja az autónak?

Figyelt kérdés

Valami baja van az autómnak, nehezen indul, és furcsa hang jön a motorból.

Ezt elmondtam a szerelőnek, azt mondta,hogy nagyjából 5-6 ezer forintért átnézi, és akkor hozzá se nyúlt, csak elmondta,hogy mi a baja.

Nem hiszem,hogy szerelni kell, illetve biztos,hogy nem fogja szétszedni.

A lényeg,hogy én azt szeretném tudni,hogy mi a baja, semmi többet.Nem kell megjavítani, nem kell hozzányúlni,szétszedni.

Persze nyilván, valamihez hozzá kell nyúlni, de két csavar kiszedése ne kerüljön már 5 ezerbe.

Órabérnek meg kicsit sok.

Főleg,hogy egy egyszerű szerkezetről van szó, Suzuki Swift 1995.(tehát nem egy új BMW motort kell átvizsgálni, és nem egy elit műhely)

A korábbi szerelőm aki sajnos nyugdíjba ment, nagyjából hang alapján elmondta,hogy mi lesz a gond, esetleg néha felnyitotta a motorházat.

Ez nyilván nem elvárható, de azért itt az interneten is elég sok mindent meg lehet fejteni a tünetek leírásával, és úgy nagyjából lehet mondani egy diagnózist.

Persze én most itt megírtam a véleményem, az,hogy ez így van e nem tudom, hisz nem vagyok szerelő, nem értek hozzá.

A kérdésem inkább arra vonatkozik,hogy nem lehúzás e?


(csak mert anno egy kartelgázcsövet 8 ezerért cseréltek ugyanitt, a munka volt durván 5 perc, az alkatrész meg 2-3 ezer ft.Valamint egy váltófelújításra mondtak 50 ezret, ami megint csak elég necces,így ebbe nem mentem bele)

Azt viszont elmondhatom,hogy jól dolgoznak, amit egyszer megcsináltak, az a hiba nem jelentkezett többet, és jobb híján megint ehhez a szerelőhöz mentem, de ilyen összegek után, nem tudom,hogy totál hülyének néz, leakar húzni, vagy ez egy korrekt ár?


2016. dec. 5. 16:23
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Te csak azt nézed, hogy 5-6 ezerért átnézi neked az autót 20-30 perc alatt. Innen nézve igazad van.

De ha azt is nézed, hogy közben a kocsidat megemeli emelővel (emelő karbantartása pénzbe kerül, áramot használ), fizeti a műhely rezsijét (áram,fűtés), hisz azt fenn kell tartania, hogy legyen hová beállnod. :-)

Szóval szerintem ekkora összeget nem kell tőlük sajnálni. :-)

Egyik szerelő mesélte: fékbetét cseréért 5000Ft-ot szeretett volna elkérni egy ügyféltől, aki sokallta. El is vitte a kocsit, otthon kicserélte magának.

Majd elindult másnap délelőtt, és összetörte az előtte parkoló autót, mert nem pumpálta fel a pedált előtte.

erre mondta neki utána a szerelő: nála azért 5000Ft a csere, mert ez a kis mozdulat is benne van a munkadíjban.

2016. dec. 5. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem tartom soknak. Ne úgy számold, hogy semmit sem csinál a pénzért, mert az téves nyom.

Egyrészt adja a szakértelmét. Te esetleg napokig nézegeted, semmit nem látsz. Ő meg igen. Ez a tudást nem ingyen szerezte.

A másik dolog pedig az, hogy amíg csak nézelődik a te kocsidban, egy másikat szerelve még többet keresne.

Ha mondjuk egy óra alatt szereléssel lesz neki bruttó 30 ezer forint bevétele. Ha a kocsiddal fél órát foglalkozik, akkor az az 5 ezer csak harmada annak, amit szereléssel keresne.

Ezen felül: egy másik szerelőnek szolgáltat. Mert ha mégis elviszed valahová megcsinálni, márt kész diagnózissal állsz be.

Végül: Ha nálad javíttatod, akkor ezt nem kell kifizetned pluszban. Szóval, ha a javítás egy százas lenne, akkor nem 105 ezer forintot fizetsz, csak 100-at.

2016. dec. 5. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
0%
Mi a kérdés?
2016. dec. 5. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
90%

Nagyon sok ilyen ember van akik ingyen vagy max fillérekért szeretnének szerelőt igénybevenni.

Elmondanám a szerelők ezeket már rég szanálják ki.

Van elég normális ügyfél aki nem akar überokos lenni abban amihez nem ért, normális autója van amit még aránylag könnyű szerelni. A szerelők őket fogják megtartani, érthető módon. Az előzőeknek meg legközelebb már időpontot sem fognak tudni adni.

Most segítettem de a kérdező biztosan sértésnek veszi mert ő nem ezt akarta hallani.

2016. dec. 5. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
90%
5 éve egy sima állapotfelmérés egy tucatautón 10 ezer volt vidéken.
2016. dec. 5. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
93%

Kérdezőnek: ballagj be egy könyvelőirodába, és kérdezz meg egy olyan könyvelőt, aki autószerelőknek könyvel, mi is az a rezsióradíj?


kérd meg, hogy legyenszíves részeletezni.(aztán ne csodálkozz, ha ő is kér ötezer forintot, mert a tanácsadás minden megkezdett félórája ennyi)


egy (jobb) szerviz rezsióradíja 7-9 e forint..esetleg számlát is kapsz..


fentebb már leírták nagyjából, miért.


(ingyenebéd már nincs)

2016. dec. 5. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Ez inkább még nem is túl sok.
2016. dec. 5. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a normális válaszokat!

Nem értem miért kell "ingyen ebédről" meg hasonló baromságokról írni, mikor leírtam,hogy miért kérdezem.

Gyengébbek kedvéért idézem: "nem vagyok szerelő, nem értek hozzá" másrészt meg "anno egy kartelgázcsövet 8 ezerért cseréltek ugyanitt, a munka volt durván 5 perc, az alkatrész meg 2-3 ezer "


A csőcsere lássuk be elég gáz, hisz ott rakta fel előttem, 5 perc volt szó szerint.8 ezer forintért???

Amikor megláttam,hogy ennyi idő volt, az volt az első gondolatom,hogy ezt egy hülye is megtudta volna csinálni.

Ha neki még kedvezménye is van az alkatrészre (márpedig van) akkor ez nem volt lehúzás?

Valamiből neki is meg kell élnie, tény, de azért van egy határ amikor már azon gondolkozik a vevő,hogy most tényleg ennyire hülyének néznek?!

Ha legközelebb olyan árat mond, ami racionálisan gondolkozva sok, nem csoda,hogy felmerül az emberben egy ilyen kérdés.

Számomra csak annyiból áll,hogy ránéz, és ha kis is szed két csavart, pénzébe nem kerül.

A magyar fizetésekhez, egy átlag szerelőnek szerintem sok,hogy 5 ezer forintos óradíjban dolgozzon,azért nem egy BMW márka szervizben vagyunk, pláne,hogy valószínűleg nem tud 60 percen keresztül vizsgálódni az autón, mert ha tényleg szerelő szerintem már az első 10 percben sejti,hogy mi a gond, és a következő 10-ben pedig meg is tud róla győződni.

Ettől függetlenül értem a normálisan válaszolóknak köszönhetően,hogy miért ennyi.Nekik köszönöm!

2016. dec. 5. 20:57
 9/12 anonim ***** válasza:
89%

Ha a hülye is megcsinálja 5 perc alatt akkor mire vársz?

5 perc és egy fillérbe sem került.

Azért ilyen 5 perc 8ezerért esetben szívesen hallanám a másik fél álláspontját is, nem lepődnék meg ha másképp emlékezne.

Kereshetsz másik szerelőt is ha lesz még aki szóba áll veled. Biztos örülnek neked.

2016. dec. 5. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Sajnálom,hogy ennyire nem érted miről beszélek.
2016. dec. 5. 21:49
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!