Az autósok miért másznak rá egyből a dudára, ha valami nem tetszik nekik a forgalomban? Akár indokkal, akár indok nélkül.
Nem tudom, hogy ez a magyar közlekedési kultúra része-e, de elég sokszor tapasztaltam már, hogy ész nélkül nyomják a dudát. Sokszor minden kis szarért is. Volt, hogy engem is ledudáltak már többször is. Ha éppen megindul egy kocsisor piros lámpa után vagy egy kereszteződésnél és valaki 3-4 másodperccel később indul el, már azonnal nyomja is a mögötte lévő barom állat ész nélkül a dudát.
De olyan is volt, hogy volt egy kereszteződés, ahol nekem piros lámpa és a szemben lévő sornak is piros lámpa. Váltott a lámpa, én balra akartam kanyarodni, csakhogy a szemben jövő jött egyenesen, így ugye övé az elsőbbség. A mögöttem lévő fa$zkalap egyből elkezdte nyomni a kürtöt, amikor elengedtem a szembejövőt...
Viszont azt sem értem, amikor indokkal nyomja valaki a dudát. Legalábbis én saját magamból indulok ki. Ugyanis lett volna már rá néhányszor okom, amikor valaki baleset veszélyesen előzött, váltott sávot, vagy csinált valamit, azonban mégsem tettem, mivel az első reakcióm ilyenkor nem az, hogy azonnal rátenyereljek a dudára, hanem hogy épségben kikeveredjek az adott helyzetből és mentsem, ami menthető. Nincs meg bennem a reflex, hogy egyáltalán bárkire is rádudáljak, ha van okom rá, ha nincs.
Csak én gondolkodok így?
Mostanában nálam is volt ilyen.
-Lakott területen kívűl 60-nal megy, utána 200 méter hosszú jobbra kanyarodó sáv legvégén sorol jobbra előttem.
-Lakott területen kívűl, 90 km/h-ról kell állóra! fékeznem, mert őkelme a záróvonalnál áll meg az úttesten.
-Besoroló sávból ugyanitt 40-nel! fordítja elém az autót, csak azért, mert véget ért a besoroló sáv. Egyértelmű nem, ilyenkor nem kell inkább fékezni, á dehogy! Utánam nem jött senki.
Énrám is dudáltak már. :-)
-balra kanyarodván nem hajtottam ki a jobbról érkező, 20 méterre lévő autó elé.
-nem ismertem a lámpaváltási időt, a piros-sárga megjelenése pillanatában 0,2 s-ot késtem.
-tesco parkolóban, nekem balról jövő autó.
Ismerőssel megyünk autópályán, előttünk a belső sávban 110-zel ! poroszkál valaki. Megyünk utána már kb. 5 perce, ismerős jobbról megelőzi, erre veszettül dudál, villogtat, meg mutogat.
Előtte senki, külső sávban senki.
Kamionok mennek a külső sávban, ezt úgy kell érteni, hogy 2db, egymástól 5 km-re.
Illető nem megy ki a külsőbe, megy kell várnunk, míg kb.100-zal elhalad mellettük.
"Nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt van ez, mielőtt megint az országot kezdenétek szidni."
Azért nem tudom, én 30 éve élek Németországban, naponta vezetek és eddig összesen 3 alkalommal hallottam, hogy dudált valaki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!