Mi az a "Humanitárius Szállítás"?
Egy parkolóban láttam egy teherautót, ilyen volt és ezek voltak rajta:
Ami furcsa igazából ez az arab írás. Mi ez? Fegyvert szállít? :D Vagy kaját valahova? Francia rendszáma volt, gondolom akkor nem a franciában lévő menekülteknek, mivel ott van az összes, akkor ezek hova mehetnek? Déli város, Bács-kiskun megyében volt ez.
Nem igazán értem a kérdésedet. A felirat azt jelenti, amit a két szó együtt jelent. Emberbaráti szállítás. Olyan holmikat visz, amelyekre szükség lehet nagy bajba jutott embereknek. S ezt nem kereskedelmi céllal teszi, hanem mert segíteni akar. Maga a fuvarozás esetleg lehet fuvarozás, de a rakomány az adományokból áll.
Tartós élelmiszer, ruhafélék, táborépítéshez szükséges eszközök, gyógyszerek, orvosi felszerelések, s hasonlók.
Fegyvert nem lehet csak úgy szállítani, s az akkor sem nevezhető emberbaráti szállítmánynak, ha történetesen kizárólag védelmi célokat szolgálna.
de azt nem értettem, hogy akkor miért áll egy bevásárló központ parkolójában este 11 órakkor, és a dobozos házban a platón meg ég a villany, és mi ez a csöpögős idézet, miért egy 4x4 es hatalmas gallytörős teherautóval viszik a szállítmányt, és miért van még most is ott a parkolóban? (12 óra múlva)
És egyáltalán hova mehet egy francia autó ennyire délre?
A Budapest-Bamako-ra jött, de még van egy hete az indulásig azért nem sietett elmenni a parkolóból. No meg biztos várta, hogy az Aldiból kidobják neki a megmaradt péksüteményt, mert ugye ezen a versenyen szállítanak adományokat is.
A francia rendszám is rendben van, hiszen Mali francia gyarmat volt régen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!