Opel Corsa C 1. 0 túlmelegedés?
Mi lehet a gond? Elindítottuk este, 10-15 percig melegítettük alapjáraton, fűtést ráadva, hogy levigye a párát. De nem vitte le, mert nem is fűtött. 10km megtétele után a hőmérséklet jeladó ingadozott, hol lesett hol felment, de nem érte a piros skálát. A fűtés uezt játszotta, majd füstölt a motortér, az ékszíj körül. Ott a műanyag deknin volt egy kis tócsa. Észrevettem, hogy a hűtővíz tartály tök üres, teljesen teliraktuk (kb 2 liter hűtővíz plusz deszt víz), majd 2km megtétele után ismét füstölt, a víz elfogyott majdnem. Újra raktuk, és aztán beállt a hőmérséklet, majd alapjáraton járattam kb 10 percig, leesett egy kicsit (kb 80 C fokra) beállt a mutató.
Szerintetek mi lehet a gond? Lehet nagy a baj?
Köszönöm Nektek! Nem jelzett semmi kontroll lámpa, hogy valami gond lenne. Azt vettük észre, hogy 10 perc alapjárat utáni járatás után sem kezdett el fűteni. a hőmérséklet visszajelző viszont le fel mozgott, nem állt stabilan, majd 10km megtétele után a motor ékszíj részénél kissé füstölgött-gőzölgött. Volt amolyan égett bakelit szaga. Egyébként az olaj sehol sem bugyog, az olajszint is rendben volt.
Amiket megcsináltam: deszt víz + hűtőfolyadék visszapótlása nagyjából 2 liter ment el ezekből összesen. De ebbe már volt 1-1 deci pótlás is. Azóta szerintem nem eszi a vizet. A hőmérséklet visszajelző stabilan áll, a fűtés megjavult. Nekem csak annyi a bánatom, hogy miért veszett el a tartályból a víz, egy elvileg zárt rendszerből? Ugyan sohasem néztem, de lehet, hogy amúgy is időnként ezt pótolni kell?
Utolsó! Neked van igazad! Valahonnan a vízszivattyúból csöpög a víz, mert a felső a ékszíjtárcsa körül kezd el csöpögni. Talán szerencsére csak ennyi a baj. Ha itt blokkrepedés lenne, akkor eleve az autó teljesítményével is baj lenne, hisz akkor nem lenne normális kompresszió sem (szerintem).
Lehet csak tömítés pótlás és kész, az 970Ft. A vízszivattyú is "marha" drága, mert 8000Ft az új ehhez a típushoz. Tudja valaki azt mennyiért cserélik?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!